Heteken át lopott és tört-zúzott egy férfi, és a rendőrségi közlemény valamiért azt emeli ki, hogy mindez egy nő miatt történt

bűnügy
2022 június 12., 18:45

Bizarr hangvételű közlemény jelent meg a rendőrség honlapján vasárnap, „LEZÁRT AKTA: EGY ASSZONY MIATT 3.0” címmel, és úgy kezdődik, hogy

„Befejezték a szentendrei vizsgálók annak a jelenleg is letartóztatásban lévő, 33 éves férfinek az ügyét, akinek élete - állítása szerint – egy nő miatt siklott ki.”

photo_camera Fotó: Sagyibó Melinda

A rendőrségi közlemény alapján a 33 éves F. Roland január 21-e és február 2-a között, 17 napon át követett el bűncselekményeket Pomáz, Szentendre és Budakalász utcáin, mire végül elfogták, és letartóztatták. Összesen 11 bűncselekménnyel gyanúsítják: nyolc alkalommal parkoló autókat tört fel, egyszer alufelniket lopott, egy alkalommal lopott bankkártyáról próbált pénzt levenni, egyszer pedig volt élettársa házának kapuját rugdosta.

A rendőrségi közlemény szerint F. Roland „először beszédesnek bizonyult, tetteit azzal magyarázta, hogy egy nő miatt siklott félre az élete. Később már megtagadta a vallomástételt, ám folyamatosan alkudozni próbált a rendőrökkel: ha nem veszik őrizetbe, mindent visszaad és többé nem fog lopni”. A Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a több rendbeli lopás bűntettének és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.