Ezer fölé nőtt az afganisztáni földrengés halálos áldozatainak száma

június 22., szerda 17:13
1

A legfrissebb hivatalos jelentések szerint legalább ezren meghaltak a szerdai kelet-afganisztáni földrengésben. Paktika tartomány tájékoztatási és kulturális hivatalának vezetője, Mohammad Amin Huzaifa szerint az áldozatok száma várhatóan tovább növekszik majd a sajtónak küldött üzenetében. A földmozgás sérültjeinek a száma Paktikában mintegy ezerötszáz.

A szerda hajnalban történt 5,9-es magnitúdójú földrengés a pakisztáni határ közelében fekvő Hoszt városától mintegy 50 kilométerre délnyugatra történt, a fészke pedig 10 kilométer mélyen volt- közölte az amerikai földtani intézet. Az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Intézet szerint a földmozgás erőssége 6,1-es volt. A rengéseket Pakisztánban és Indiában is érezték.

A távoli hegyvidéken történt földrengés a legsúlyosabb katasztrófa, amióta a tálibok tavaly augusztusban megragadták a hatalmat Afganisztánban.Helyi hatóságok szerint 2015 óta a mostani a legsúlyosabb földrengés az országban. A rengések nyomán házak is összeomlottak, sokan rekedtek a romok alatt, valamint földcsuszamlást is jelentettek, így a halottak száma vélhetően tovább nő.

Az afgán katasztrófavédelem vezetője, Mohamed Naszím Hakkáni azt mondta, a földrengésnek Nangarhar és Hoszt tartományban is vannak halálos áldozatai, Bilál Karími, a tálib kormányzat szóvivőhelyettese pedig felszólította a humanitárius szervezeteket, küldjenek mielőbb segítséget, hogy megelőzhető legyen a még nagyobb katasztrófa.

Fotó: AHMAD SEDDIQI/Anadolu Agency via AFP

AZ ENSZ és több humanitárius szervezet is küldött mentőket szerdán a földrengés sújtotta térségbe. Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) közölte, hogy tekintettel az ebben az évszakban szokatlan heves esőzésekre és hidegre a legsürgősebb feladat a fedél nélkül maradtak elhelyezése. A lakosságnak elsősegélyre, élelmiszer és más segélyre, valamint ivóvízre, higiéniai cikkekre és gyógyszerre is szüksége van. "Folynak a kutatási és mentési munkálatok, de az erős esőzések akadályozzák az erőfeszítéseket és a helikopterek szerda délután nem tudtak leszállni" - közölte az OCHA.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is segélymunkásokat küldött Paktika és Hoszt tartományba. A Vöröskereszt és a Vörös Félhold szervezeteinek Nemzetközi Szövetsége (ICRC) is három mentőcsapatot küldött a térségbe.

Afganisztánban gyakoriak a földrengések, elsősorban az eurázsiai és indiai tektonikus lemez találkozásánál fekvő Hindukus hegységben. 1998-ban mintegy 4500 ember halt meg Tahár tartományban egy 6,1-es erejű földrengésben, 2002-ben pedig ezernyolcszázan lelték halálukat egy 5,9-es erősségű rengésben az ország északi részében. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt