„Volt egy nagy vitám egy fiatalemberrel, aki akkor kormányfő volt, Orbán Viktornak hívták”

KULTÚRA

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

„Amikor lemondtam a MOL-elnökségről 2000-ben, akkor volt egy nagy vitám egy fiatalemberrel, aki akkor volt a kormányfő. Orbán Viktornak hívták. Szakmai vitánk volt. Ez egy féléves folyamat volt. Megpróbáltuk tisztázni, nem sikerült. Lemondtam. A MOL-os kollégáim azt mondták, János, elhamarkodottan döntöttél, itt kellett volna maradnod, harcolni kellett volna. Azt válaszoltam, ha megkötöttem volna a kompromisszumot, a dealeket, akkor az már nem én lettem volna.” Ilyen szokatlan történeteket is megosztott a hallgatósággal Csák János a budai MCC Scruton kávézóban kedd este.

Fotó: Németh Dániel/444

A szakításba torkolló konfliktus óta eltelt 22 év. Orbán Viktor és az üzletember, közgazdász, diplomata sokak meglepetésére ismét összeálltak. Csák János korábban volt a Matáv és a Westel pénzügyi igazgatója, a MOL-csoport elnöke, bankigazgató, londoni nagykövet, egyetemi oktató, a Bank of China igazgatótanácsának tagja, beszállt a Helikon kiadóba és a Heti Válaszba is. Most pedig elvállalta, hogy miniszterként felügyeli a kultúrát, az innovációt és az oktatás egy jelentős részét az ötödik Orbán-kormányban.

Az elmúlt évek a kultúrharc, a kulturális térhódítás, sőt a kulturális forradalom jegyében teltek. 2018-ban Orbán Viktor Tusványoson ezt úgy fogalmazta meg, hogy „kulturális korszakba kellene ágyaznunk a politikai rendszert”. Ennek állomásai a média elfoglalásától kezdve az egyetemek kiszervezésén, bedarálásán át az MTA átalakításán keresztül egészen a Kásler-kör kreatív magyarságkutatásig ismeretesek. Nem is csoda, hogy elképesztően sokan voltak kíváncsiak, hogy egy olyan régi vágású, a Fidesztől és a kormányfőtől aránylag független, konzervatív ember, mit tervez egy ilyen vérzivataros területtel.

Tehát: hova tovább kulturkampf?

Békés Márton, Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója, a Kommentár folyóirat főszerkesztője és Szalai Zoltán a Mathias CorvinusCollegium igazgatója
Fotó: Németh Dániel/444

A filozófus manager

Fixre vehető, hogy Csák János színfoltja lesz az új magyar kormánynak. Már csak azért is, mert láthatóan alkatilag képtelen arra, hogy a Rogán Antal agyhalál-gyárában kifőzött, bemért és targetált óriásplakát-üzeneteket mantrázza. Olyan embert képzeljen el a kedves olvasó, aki a konkrét és egyszerű kérdésekre – például, hogy miért vállalta el a miniszterséget – görög vagy éppen keleti filozófusok bölcseleteivel, esetleg egy Vörösmarty-, Babits-idézettel felel. A komplex kérdésekre pedig előhúz egy egzakt grafikont, rajta egy tizedesre lebontott számmal. Csák előadásában folyamatosan elegyedett az elszállós, lila ködös gondolkodás és a szigorú, angolszász manager-szemlélet. Sorosozás, brüsszelezés, háttérhatalmazás, libernyákozás, LMBTQ-zás helyett ilyen gondolatok sorjáztak:

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek