„Azért vagyunk hajléktalanok, mert nem keresünk annyit, hogy Budapesten kivegyünk egy albérletet”

Budapest

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

  • Új hajléktalanstratégiát fogadtak el Budapesten.
  • A szállók egyszerű felújítása helyett a megelőzésre és a megfizethető lakásokra akarnak koncentrálni.
  • Az előkészítésbe hajléktalan embereket is bevontak, egyikük beszédet mondott a képviselőknek a Városházán.
  • A Fidesz egy feltétellel szavazta volna meg a stratégiát, Karácsony Gergely kompromisszumot akart, az ellenzéki képviselők viszont nem.

Hétfőn délután tíz-egynéhányan gyűltek össze a budapesti Városháza egyik földszinti termében. Közös bennük, hogy mindnyájan megélték, milyen, ha az ember hajléktalanná válik, utcára kerül, tömegszállóra kényszerül. „Mintha börtönben laknál, kábé” – mondta Anna, a beszélgetőkör egyik résztvevője.

Elsősorban azért találkoztak, hogy eldöntsék, melyikük szólaljon fel a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, ahol az új hajléktalanstratégiáról is szavaztak. Anna neve komolyan felmerült, de mivel aznap reggel hattól este hatig osztották be, és a kollégája is lebetegedett, esélye sem volt elszabadulni a munkából.

Néhányan régről ismerik egymást, és az elmúlt hónapokban mindnyájan részt vettek a huszonöt fős Tapasztalati Szakértői Tanácsban, amit azért hoztak létre, hogy a hajléktalan emberek véleménye is bekerüljön a róluk szóló stratégiába. Végül 20 pontban írták össze követeléseiket: legyenek megfizethető bérlakások, szüntessék meg a zsúfolt, poloskás, csótányos szállásokat, nyissanak több közvécét. (A tanács mellett további 200 hajléktalan embert kérdeztek meg különböző fórumokon a Főpolgármesteri Hivatal munkatársai.)

„Azt lesz nehéz lenyeletni a közgyűlés tagjaival, hogy nem azért hajléktalan az ember, mert elvált, vagy mert bűnöző és alkoholista.

Azt megértik, hogy jobb, ha szétterítjük a városban az ellátást, de hogy eszik meg, hogy mi is emberek vagyunk, és nem juhok, akiket akolba kell terelni? Ezt kellene valahogy varázslatosan megoldani a felvezetésnél”– mondta Gyula, aki ismert hajléktalan aktivista, és szervezőként segítette a tanácsot. A szemközt ülő Karácsony Gergely főpolgármester igazat adott neki: „Szégyellem, hogy ezt a mondatot ki kell mondani a közgyűlésben, de ki kell mondani.”

Gyula
Fotó: Németh Dániel/444

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek