Johnson korábbi pénzügyminisztere is bejelentkezett a miniszterelnöki posztra

külföld
2022 július 09., 06:18
comments 1

Rishi Sunak személyében újabb brit politikus jelentette be, hogy Boris Johnson lemondása után átvenné a konzervatív párt vezetését és a miniszterelnöki posztot is. Sunak kedd estig pénzügyminiszter volt, de másokhoz hasonlóan ő is távozott Johnson sorozatos botrányai miatt. Videójában a bizalom helyreállítására, a gazdaság újjáépítésére és az ország újraegyesítésére hívott fel.

link Forrás

Korábban jelezte indulási szándékát Suella Braverman főügyész, az egykori brexitminiszter Steve Baker, illetve a külügyi bizottságot vezető Tom Tugendhat is, és arra lehet számítani, hogy a következő időszakban bőven bukkannak még fel miniszterelnök-jelöltek.

Egy konzervatív párttagok körében végzett felmérés szerint Sunak 25 százalékkal vezet, utána következik Liz Truss külügyminiszter 21 százalékkal.

photo_camera Johnson és Sunak áprilisban Fotó: JESSICA TAYLOR/AFP

Párttársai egy része azért elutasító Sunakkal szemben, mert pénzügyminiszterként megemelte a jövedelemadókat az egészségügyi és szociális kiadások fedezése érdekében, és 2023-ban a társasági adóval is ez volt a terve. Lemondólevelében Sunak azt írta, világossá vált, hogy gazdasági elképzelései nagyban különböznek Johnsonéitól. (Abban viszont hasonlítanak, hogy mindketten támogatták a brexitet, vagyis Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból.)

Johnson csütörtökön úgy mondott le a pártelnökségről, hogy jelezte, miniszterelnök maradna addig, amíg ki nem választják az utódját a párt élére. Erre előreláthatólag ősszel kerülhetne sor. (Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.