Menekülnie kellett egy washingtoni étteremből a főbírónak, aki az abortusz alkotmányos védelmének felszámolására szavazott

külföld
2022 július 11., 07:31
comments 30

A hétvége egyik felkapott témája volt az amerikai sajtóban, hogy ki kellett menekülnie egy washingtoni étteremből Brett Kavanaugh legfelső bírósági bírónak, aki egyike volt azoknak, akik megszavazták az abortuszhoz való jog alkotmányos védelmének felszámolását.

Kavanaugh a Morton's nevű helyre ült be vacsorázni, de hamar elterjedhetett, hogy ott van, mert hamarosan tiltakozók csoportja jelent meg az étterem előtt, akik azt követelték, hogy az étterem tiltsa ki a bírót.

Az étterem később közleményben ítélte el a történteket, szerintük ok nélkül zaklatták a bírót és a többi vendéget a haragos tüntetők, és hogy a politika, függetlenül attól, hogy valaki melyik oldalon áll, nem csorbíthatja senki jogát a gyülekezéshez és a vacsora elfogyasztásához. Mindennek megvan a maga helye és ideje, és az összes vendég vacsorájának megzavarása önző és tisztességtelen cselekedet volt, tették még hozzá.

Mondani se kell, de a közlemény persze csak olaj volt a tűzre, hiszen a tiltakozók éppen azt kifogásolták, hogy a konzervatív bírók több millió amerikai nő testi önrendelkezéséhez való jogát csorbították meg, ehhez képest pedig egy megzavart vacsora nem tűnt akkora dolognak. Erre reagált Twitteren Alexandria Ocasio-Cortez is, amikor annyit írt ki: „Szegény fickó, távoznia kellett már a szuflé előtt, mert úgy döntött, hogy az ország fele az életét kockáztassa egy méhen kívüli terhességgel, azért mert az államhatárok rossz oldalán vannak. Ez igazán nem szép vele szemben. A legkevesebb, amit tehetnének, hogy hagyják tortát enni.”

link Forrás

És utalnak arra jelek, hogy a bírák hányattatásai még nem értek véget Washingtonban: egy helyi aktivista csoport, a ShutDownDC ugyanis 250 dollárt ígér a szolgáltatószektorban dolgozóknak, ha bejelentik, hogy hol látták a városban valamelyik bírót, aki az abortusz védelmének felmondására szavazott.

Egész pontosan 50 dollár jár az érintett bírók igazolt észleléséért, további 200 dollár pedig akkor, ha a bíró még 30 perccel a bejelentés után is ott van.

Rendőrök őrzik Brett Kavanaugh marylandi otthonát június végén, miközben az épület előtt tüntetők vonulnak el
photo_camera Rendőrök őrzik Brett Kavanaugh marylandi otthonát június végén, miközben az épület előtt tüntetők vonulnak el Fotó: STEFANI REYNOLDS/AFP

Az Axios hozzáteszi, hogy már a legfelső bíróság döntése előtt, amikor még csak a kiszivárgott terv volt ismert, a szövetségi kormány már figyelmeztetett, hogy a döntés komoly felháborodást válthat ki, és akár a politikai erőszak felerősödéséhez is vezethet. Azóta több csoport, mely a női önrendelkezés és a biztonságos és legális abortuszhoz való hozzáférést támogatja, már jelezte, hogy elutasítanak bárminemű erőszakot, ami a döntés elleni tiltakozás részeként történik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.