Rendőrnek adta ki magát egy férfi Debrecenben, hogy egy dohánybolt eladójától kicsaljon ötezer forintot

bűnügy
2022 július 13., 12:23
comments 4

Előkészítő ülésen börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság 2022. július 5-én
azt a férfit, aki rendőrnek adta ki magát és megbírságolt egy bolti eladót
Debrecenben, írja a Debreceni Törvényszék közleményében.

A férfinek nem ez volt az első ilyen akciója, álrendőrként már korábban is „intézkedett”, igaz, akkor Hajdúsámsonban, ami miatt már jogerősen elítélték és szabadságvesztés büntetését tölti.

A mostani ítélet szerint az elsőrendű vádlott 2022. január 12-én megjelent egy debreceni, nyomtatással is foglalkozó üzletben, ahol valótlanul azt állította, hogy ő rendőr és elhagyta az igazolványát. A férfi megkérte az eladót, hogy készítsen egy másolatot, ehhez kikeresett az interneten egy hivatalos rendőrségi igazolvány képet.

A nő a minta alapján elkészítette az igazolványt, amire ráírta a vádlott által közölt nevet és a férfi fényképét is rászerkesztette. Az eladónő a férfi rábírására ezzel a módszerrel három hamis igazolványt készített.

A férfi az egyik hamis okmányt egy rendőrség feliratú, fém jelvénnyel ellátott tokba
helyezte és azzal 2022. január 18-án délelőtt Debrecenben megjelent egy
dohányboltban. A vádlott a vásárló távozása után az eladóhoz lépett, felmutatta az
igazolványt és közölte, hogy rendőr, továbbá a helytelen maszkhasználat miatt
feljelentheti őt. Miután a nő átadta a személyazonosító igazolványát, a vádlott úgy
tett, mintha telefonon a központtal egyeztetné a nő adatait. A telefonhívással a férfi
a hitelességét akarta megerősíteni és eljátszotta, hogy egy kollégájával egyeztet a
szabálysértés miatt.

Az álrendőr ezután közölte a sértettel, hogy ha feljelentené, úgy 50-150.000 forint közötti pénzbírságot kaphat, azonban ez az összeg jóval alacsonyabb lehet akkor, ha azt a helyszínen rendezni tudja.

A sértett a férfi által teremtett kényszerhelyzetben tartva attól, hogy a rendőrnek hitt vádlott feljelentése esetén jóval magasabb összegű bírságot kaphat, félelmében eleget tett a felhívásnak és átadott a férfinek 5000 forintot. A vádlott az eladónak 5000 forint kárt okozott, ami nem térült meg.

A járásbíróság az elsőrendű vádlottat zsarolás bűntettében és három rendbeli
felbújtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében, míg a másodrendű vádlottat
három rendbeli közokirat-hamisítás bűntettében mondta ki bűnösnek. Ezért a bíróság a férfit halmazati büntetésül 3 év 4 hónap börtönben végrehajtandó
szabadságvesztés büntetésre ítélte és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, míg
a nővel szemben 300.000 forint pénzbüntetést szabott ki. A három hamis
rendőrigazolványt a bíróság elkobozta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.