Simon András lett a Városháza új kommunikációs vezetője

POLITIKA
2022 július 15., 08:38
comments 11

2022. július 15-től Simon András a Fővárosi Önkormányzat új kommunikációs igazgatója, jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal. A tájékoztatás szerint feladatai közé tartozik Budapest tájékoztatási tevékenységének irányítása, a sajtóiroda, a sajtókapcsolatok, a közösségi média felületek és a kiemelt rendezvények felügyelete, továbbá összefogja a fővárosi cégek kommunikációs tevékenységét és kapcsolatot tart a kerületekkel.

Simon újságírói pályáját a Magyar Televíziónál kezdte, dolgozott riporterként, szerkesztőként és műsorvezetőként. 1999-től 2002-ig a TV2 Tények és Jó estét, Magyarország! című műsorait vezette és szerkesztette, 2002-től az Este című műsor főszerkesztője volt a Magyar Televíziónál. 2005-ben és 2006-ban az MTV műsorokért felelős alelnöke volt. 2007 januárjától a Magyar Telekom médiakapcsolatokért és belső kommunikációjáért felelős PR-igazgatója lett, 2007 októberében pedig a Magyar Telekom Csoport kommunikációs igazgatójává nevezték ki. 2010 áprilisától a Magyar Nemzeti Bank kommunikációs igazgatója és szóvivője volt. 2013-ban az ATV-hez szerződött. 2021 decemberében kommunikációs vezetőként csatlakozott Márki-Zay Péter országgyűlési választási kampányához.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.