Rotyis Bálint: A jobboldal a rendszerváltás óta egyszer sem adta annak jelét, hogy nem lenne képes lemondani a hatalomról

POLITIKA
2022 július 18., 07:51
comments 27

Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 Ma Reggel című műsorában a katás tüntetésekkel kapcsolatban arról beszélt, hogy 16 évvel ezelőtt, Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a rendőrök erőszakkal léptek fel a tüntetőkkel szemben, az akkori kormányzat nem tisztelte a tüntető tömeget. A legutóbbi választás előtt a DK és több ellenzéki párt lényegében az alkotmányos rend erőszakos megdöntéséről beszélt mindenféle szégyenérzet nélkül – mondta Rotyis Bálint, aki szerint a baloldal a saját politikai céljai érdekében nem ismer határokat.

link Forrás

Rotyis szerint a tüntetések egy adójogi kérdésből indultak ki, de mostanra az életben maradásról szólnak. Azt mondta, a választás után még kiállni sem bírtak, most pedig azért jelennek meg a tüntetéseken, hogy a saját létezésüket igazolják. Rotyis szerint az elmúlt 12 évben kevés ügyet tudtak vitatémává tenni, jellemzően ügyekre repülnek rá, és haladnak az árral. Hadházy Ákos például gyakran javasolja, hogy a Parlament helyett az utcán politizáljanak.

Rotyis szerint nem azért nem tudott sikeres lenni az ellenzék, mert hátrányból indultak volna, vagy mert a pálya másnak kedvezett volna, hanem azért, mert a teljesítményük kevés volt az embereknek. Rotyis Bálint szerint most sem lesz nagyobb a támogatottságuk. Szerinte a frusztráltságuk nagy, a dühöt most élik ki.

Rotyis szerint „a magyar jobboldal a rendszerváltozás óta egyszer se adta annak jelét, hogy nem lenne képes lemondani a hatalomról, amennyiben a választók úgy döntenek”, annak eddig nem volt helye, hogy a Fidesz bármi helytelent csinálna, csak a DK részéről voltak ilyen jelek például az alkotmányos rend megváltoztatására. Rotyis azt mondta, hogy a hatóságok az elmúlt 12 évben mindig óriási türelemmel és profizmussal jártak el, még akkor is, amikor provokálták őket (például Fekete-Győr András füstgránáttal).

Rotyis Bálint korábbi fontos elemzései itt találhatók.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.