Rácz András már nem dolgozik a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

POLITIKA
2022 július 20., 17:16
comments 55

„Nem, már tényleg nem dolgozom a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen” – posztolta szerda este Rácz András. Az ország egyik legfelkészültebb Oroszország-szakértőjével nem hosszabbította meg június 30-án lejáró szerződését az intézmény.

„Nem az én döntésem volt tehát. A pontos okot nem tudom. A munkámmal szemben felmerült szakmai kifogásról én nem tudok. Azt tudom, hogy a közvetlen vezetőim nagyot küzdöttek értem; nem rajtuk múlt”

– írja Rácz. Hozzáteszi: pletykák ugyan vannak az okokról, viszont „a végeredményt tekintve alapvetően lényegtelenek”.

Rácz azzal zárja írását, hogy

  • „távozásomtól függetlenül a háború kapcsán továbbra is bízhattok az egykori NKE-s kollégáim tudásában és szakértelmében.”
  • illetve, hogy továbbra is dolgozik mint a Német Külpolitikai Társaság külsős munkatársa.

„Sok csúfság van még hátra ebből a háborúból, és nem is lesz vége egyhamar, úgyhogy fontos, hogy hozzáértő emberektől tudjatok tájékozódni” – jegyzi meg még posztjában Rácz András.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.