A Pentagon szerint Oroszország eddig egyetlen HIMARS rakétarendszert sem tudott megsemmisíteni

háború
2022 július 22., 18:21
comments 17

„Az ukránok nagyon hatékonyan kezelik ezeket a nagy pontosságú fegyvereket az [orosz] célpontok ellen” – nyilatkozta a Newsweek amerikai hírmagazinnak Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.

A több mint nyolcvan kilométer hatótávolságú, rendkívül gyors és pontos tüzérségi eszközök az elmúlt egy-két hétben érkeztek meg a frontra, és hírszerzési jelentések szerint komoly zavarokat okoztak az orosz csapatoknál. Az ukránok olyan lőszerraktárakra, hidakra, más utánpótlási célpontokra is súlyos csapásokat tudtak mérni, amilyeneket korábban nem értek el. Az oroszok emiatt kénytelenek átszervezni az utánpótlásuk logisztikáját, ami lassítja a csapatokat.

A két hadviselő fél tüzérségi párbaja több stratéga szerint is döntő lehet a donbaszi hadszíntéren, a HIMARS rendszerek megjelenése ezért lélektanilag is fontos.

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter a héten jelentette be, hogy az Egyesült Államok további négy HIMARS rakétarendszert küld Ukrajnának, így összesen már tizenhat lesz bevethető.

A miniszter további szállítmányokra is ígéretet tett, miszerint nagy pontosságú, távvezérelt tüzérségi rakéták, taktikai katonai járművek érkeznek még, illetve és „egyéb olyan felszereléseket is, amelyre nagy szüksége van az ukrán hadseregnek”.

Luhanszk megye ukrán kormányzója azt mondta, hogy az orosz erők „pánik üzemmódban” kapcsoltak, amióta a HIMARS rendszerek megérkeztek Ukrajnába. Az orosz hadügy a napokban közölte, hogy négy HIMARS rendszert sikerült légicsapásokkal illetve tüzérséggel megsemmisíteniük. Az amerikai tábornok ezt most cáfolta. (via MTI)

A szingapúri 23. tüzérosztály M142 HIMARS takétasorozatvetője 2011. szeptember 5-én, az első HIMARS üteg szolgálatba lépésekor tartott bemutatón. Mint látható, a HIMARS hatos sorozat leadására képes, ennyi indítócsöve van.
photo_camera A szingapúri 23. tüzérosztály M142 HIMARS takétasorozatvetője 2011. szeptember 5-én, az első HIMARS üteg szolgálatba lépésekor tartott bemutatón. Fotó: ALPHONSUS CHERN/Singapore Press Holdings via AFP

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.