Linda Evangelista megegyezett a céggel, amely a zsírleszívásait végezte, és amelyek következtében felismerhetetlen lett

bulvár
2022 július 22., 05:20
comments 2

Az egykori szupermodell Linda Evangelista megegyezett azzal a céggel, amelynek egy kozmetikai eljárásuk miatt állítása szerint „tartósan deformálódott”.

Evangelista tavaly szeptemberben jelentette be, hogy azért tűnt el a nyilvánosság elől, mert elszúrták a zsírleszívásait, a céget pedig emiatt 50 millió dollárra perli. Most Instagramon annyit írt:

„Örülök, hogy sikerült rendezni az ügyet” A megegyezés részleteit nem hozták nyilvánosságra.

photo_camera Fotó: GIUSEPPE CACACE/AFP

Evangelista egyik volt a 90-es évek legismertebb szupermodelljeinek, szerepelt George Michael Freedom című klipjében is Naomi Campbell, Cindy Crawford és Christy Turlington mellett.

Evangelista 2015 és 2016 között több zsírleszíváson esett át, ezek a combját, a hasát és lágyéktájt, a hátát és a tokáját érintették. Az eljárás paradox zsír-hiperpláziát okozott, ami az ilyen beavatkozások egy nagyon ritka mellékhatása. Ez azt jelenti, hogy a kezelt zsírsejtek megnagyobbodnak ahelyett, hogy zsugorodnának.

Az utóbbi években emiatt kerülte a nyilvánosságot, ha közzé is tett magáról fotót, azon általában takarta az arcát egy kalap vagy egy kendő. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.