Négyéves értelmi fogyatékos gyereket bántalmazott egy zalaegerszegi gondozónő

bűnügy
2022 július 27., 08:27
comments 1

Kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat egy gondozónő ellen, aki rendszeresen bántalmazott egy négyéves értelmi fogyatékos kislányt Zalaegerszegen - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.

Jánky Judit közölte: a 60 éves gondozónő a Zala Megyei Gondoskodás Egyesített Szociális Intézményben az értelmi fogyatékos emberek ellátását biztosító Napraforgó Otthonban dolgozott. Ide négyéves korában, 2019-ben került az a középsúlyos értelmi fogyatékos kislány, akinek a betegségéből adódó magatartási, szobatisztasági problémáit a gondozónő nem tudta megfelelően kezelni, folyamatosan durva hangnemben, kiabálva beszélt a gyermekkel, akit számos alkalommal bántalmazott is.

photo_camera Fotó: Roos Koole/ANP/AFP

Több esetben megtépte a gyermek haját, rángatta a ruháját, megütötte, de előfordult, hogy hideg vízben fürdette le a kislányt, mert az nem akart szót fogadni. A folyamatosan durva hangnem és a rendszeres bántalmazás miatt a gyermek rettegett a vádlottól, akinek magatartása súlyosan veszélyeztette a kislány érzelmi és erkölcsi fejlődését.

A gyermekkel való bánásmód miatt az egyik gondozó névtelen bejelentést tett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság gyermekvédelmi vonalán, ami után a vádlottat azonnal felmentették a munkavégzés alól, majd közalkalmazotti jogviszonyát is megszüntették. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az elbocsátott gondozónő ellen. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.