Újabb politikai thrillert készítenek az Elkúrtuk producerei

Sorozat
2022 július 27., 12:25
comments 15

Az Elkúrtuk producerei, Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya szerint „2023 legjelentősebb és legnépszerűbb sorozata” lesz a Tündérkert című, nyolcrészes, magyar történelmi-politikai thriller – írja a 24.hu. A sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című kötete alapján készül a Megafilm és az MTVA koprodukciójában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával. Várhatóan 2023 szeptemberében mutatják be.

Helmeczy szerint „Erdély történetének és történelmének a filmes feldolgozása arról is szól, hogy ami a magyar nemzet egysége, az – húzódjék bárhol is a határ – örökké büszkeség lesz. Hit és elengedhetetlen fontosságú teendő”. Hozzátette, hogy a sorozat „egy karakterközpontú, egészen elemelten mesés világban játszódó, korabeli politikai thriller”. „Képzeljük el a Kártyavár című sorozat összes gonosz cselszövését és váratlan fordulatát – csak nem a Fehér Ház folyosóin, hanem a kolozsvári fejedelmi palota termeiben, Báthoryval és Bethlennel a középpontban” – ezt már a rendező Madarász Isti mondta a sorozatról, amit kilencvenöt forgatási napon keresztül, tizenegy helyszínen forgatnak majd, több mint hetven színésszel.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.