Több mint kétmillió forintot sikkasztott el egy Nógrád megyei társasház közös képviselője

bűnügy
2022 július 28., 10:46
comments 5

A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 35 éves nő ellen, aki társasházi közös képviselőként károsította meg a lakókat, olvasható az ügyészség honlapján.

A nő 2014. január 1. és 2019. március 1. napja között egy salgótarjáni társasház képviselője volt, feladatai közé tartozott a házat érintő költségek, javítások közös költségből történő kifizetése is.

A nő a vád szerint teendőinek ellátása során a társasház készpénzének kezelésével és a dokumentumok vezetésével kapcsolatban több kötelezettségének nem tett eleget. A társasház köztartozásait csak részben teljesítette, a pénz egy részét magára költötte, a házon elvégzett javítási munkálatokért pedig nem visszakövethető módon fizetett. 2018-ban a társasház készpénzállománnyal nem rendelkezett: a közös képviselő a papíron meglévő 2.694.191 forintot elsikkasztotta.

A hiányosságokat és a felhalmozott köztartozásokat tapasztalva a társasház lakói 2019. március 1-jével felmondtak neki, megbízatásának átadásakor a társasház iratait hiányosan adta át az új közös képviselőnek, a rábízott készpénzzel pedig nem tudott elszámolni.

Az ügyészség nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat vele szemben, indítványozva, hogy a Salgótarjáni Járásbíróság szabjon ki felfüggesztett szabadságvesztést vele szemben, valamint fizettesse meg vele a társasház kárát is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.