„A kecskeméti, majd a szegedi urológiai ellátás ellehetetlenülése mellett recseg-ropog a közellátás teljes rendszere. Csendesen szűnnek meg, zárnak be meghatározatlan időre osztályok, részlegek, műtők” - írja friss bejegyzésében Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára. A „Realitás” című sorozatot még 2020-ban indította a MOK, hogy bemutassa a valódi kórházi viszonyokat.

A legújabb szöveg azzal a problémával foglalkozik, amiről mi is írtunk délelőtti cikkünkben: az egészségügyi intézmények egymás után jelentik be, hogy szakemberhiány miatt nem tudnak működtetni bizonyos osztályokat. A helyettesítés sokszor 100-140 kilométerre van, az átmenetinek nevezett intézkedés pedig gyakran hónapokig vagy még tovább érvényben marad.

link Forrás

Mi azokkal az esetekkel foglalkoztunk, ahol vállaltan a hiányzó orvosok és ápolók miatt dobták be a törölközőt, de sokszor karbantartásra, felújításra, átszervezésre, költözésre hivatkozva szüneteltetik az ellátást. Svéd szerint ezek jelentős része fedősztori.

„Egy budapesti gyermek kórházi osztályt egész nyáron festenek, de már most szóltak, hogy várhatóan csak novemberre készülnek el. A helyettük dolgozó szomszédos kórházak maliciózus dolgozói szerint minden bizonnyal freskók készülnek sima meszelés helyett, valószínűleg a plafon mellett a falakra is. Amikor pedig a feladatot átvevő kórházak vezetői megkísérelték az így felszabadult személyzetet ezen időre kölcsönkérni, nemleges választ kaptak. A valódi okok ugyanis kevésbé változatosak: leggyakrabban egyszerű dolgozói létszámhiányról van szó.”A szakemberhiány okait így foglalta össze:

• Túlságosan széttagolt az ellátás, már a járvány előtti években is túl kevesen voltak ennyi ellátóhelyre.
• Az erősödő magánellátás sok orvos és ápoló számára vonzó alternatíva, már a külföldi munkavállalásnál is erősebb.
• A járvány alatt sokan megbetegedtek, tartósan kiestek a munkából vagy meghaltak.
• Sokan felmondtak a szolgálati jogviszony bevezetése miatt.
• Vannak szakdolgozók, akik a kötelező oltás bevezetésekor távoztak, nem elsősorban azért, mert oltásellenesek voltak, hanem mert örültek a kiskapunak a felmondási tilalom idején.
• A hálapénz betiltása után elmaradt a beígért újraszabályozás, nem tisztázták a köz- és magánellátás átjárhatóságát, ezért sok orvos távozott, főleg a nőgyógyászatokról, ahol régebben jelentős volt a hálapénz. Svéd szerint részben ez állhat az urológiai ellátási gondok mögött is.
• Hirtelen megváltoztatták a kata-szabályokat, ami érinti az orvosok és szakdolgozók egy részét. Sokan most megfontolják, érdemes-e megtartani másod- harmadállásukat az ügyeleten, a sürgősségin, a neonatológián vagy a mentőknél. „Ezen területeken a hírek szerint már az augusztusi beosztás elkészítése is komoly gondot okozhat” - írja Svéd, de nem hallgatja el azt sem, hogy a kata eddigi rendszere valójában a dolgozók túlhajszolását eredményezte.
• A kata szigorítása ellehetetleníti az amúgy is küszködő otthonápolást és hospice-ellátást is.
• A covid-járvány nem tűnt el, az egészségügyi dolgozók közül sokan most is betegek, kénytelenek otthon maradni.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy nem komplett osztályok állnak fel, hanem mindenhonnan néhány ember, pedig a gyógyítás „mostanra technikai és csapatsporttá vált”.

„Így viszont az a sajátos helyzet áll elő, hogy akár kevés számú kieső csapattag teljes csapatokat, részlegeket, munkahelyeket bénít meg. Márpedig mostanra néhány ember szinte mindenhonnan hiányzik. Tartalékok már nincsenek.”„Egy egyszerű példánál maradva: egy kórház az aneszteziológiai asszisztensek elfogyása miatt kénytelen kevesebb műtőt működtetni, egy szomszédosból a műtősnők, a következőből a műtősfiúk fogytak el. Hatékonyan - és szabályosan - dolgozni egyikük nélkül sem lehet, így a továbbra is rendelkezésre álló csapattagok leginkább várnak és malmoznak, esetleg házon belül, nem szaktudásukhoz illő munkára vezénylik őket át” - írja.

Nem merik bezárni a kis kórházakat, pedig muszáj lenne

Svéd szerint rövid távon átvezénylésekkel, szervezésekkel lehetne kezelni a helyzetet, hosszú távon pedig az ellátóhelyek összevonásával. „Előbbihez azonban egyrészről a szűkösség, baj elismerése kellene (»úgyis épp most akartunk klímát karbantartani« helyett), másrészről naprakész és átlátható, közös nyilvántartás és ezt kezelni képes szervező hatóság.”

A hosszabb távú megoldás pedig szándékot és erős akaratot igényel, írja Svéd. A politikusok nyilatkozatai alapján szerinte megvan a szándék, a gyakorlatban mégsem ez történik. Felidézi például egy megszűnés szélén álló kisvárosi kórház esetét, amit könnyen pótolni tudott volna a megyei centrum, de a helyi politika nem akarta vállalni az arcvesztést. Ezzel megmaradt a csökevényes ellátás a kis kórházban, miközben a nagy kórház sem működik tökéletesen.

„(...) a helyi politika irányítói számára elképzelhetetlen volt, hogy ne szülessenek gyermekek, akiknek születési hely rovatában is otthonuk, az adott kisváros neve szerepel. Minden követ megmozgattak hát, hogy a szülészet azért megmaradjon. Mozgósították a politikai mechanizmusokon kívül helyi vállalkozókat is, az állami forrásokat adományokból és önkormányzatiakból kipótolták. Ha pedig szülészet lesz, akkor már kell mellé kis gyerekgyógyászat, kis sebészet, belgyógyászat is. Lett. Igaz, a szülészeten csak nappal lehet szülni, az esetszám mindenütt nagyon alacsony, a hatékonyság pocsék, de van kórházuk. Mivel pedig a mindenütt egyforma állami jövedelemforrást itt egyéb forrásokból is kipótolják, az a sajátos helyzet áll elő, hogy a kis betegszám miatt keveset, alacsony felelősséggel dolgozó orvosokat és ápolókat a nagyobb fizetés ígéretével akár a magasabb, megyei centrumból csábítják át - ahonnan pedig pokolian hiányoznak.”

„A tabu él: Magyarországon kórházat, osztályt nem lehet bezárni. Illetőleg csak végleg nem - átmenetileg a mellékelt ábra szerint lehet. Ilyenkor a feleslegessé vált, speciális tudású, máshova nem vezényelt dolgozókat, főként orvosokat olykor a semmiért fizetik - de el nem engedik őket, hiszen az osztály valamikor még kinyit/hat.”„Ezen minta szerint tehát a redundáns, széttagolt rendszer fennmarad, de mivel dolgozóból egyre kevesebb van, az átvezénylés, racionalizálás pedig egyelőre nem valósul meg, az ellátás hatékonysága folyamatosan csökken.”

Bizonyos dolgokért lehetne pénzt kérni, de csak átláthatóan

Hiába virágzik a magánegészségügy, bizonyos ellátásokat mindig muszáj lesz finanszíroznia az államnak. A MOK szerint ehhez akár magánforrásokat is be lehetne csatornázni. Úgy vélik, nem lenne ördögtől való pénzt kérni például az egyágyas szobáért, a menüválasztásos étkezésért vagy az orvosválasztásért.

„Ennek módjáról, szintjéről és szabályairól azonban megfelelő szakmai és társadalmi diskurzus szükséges, melyet szigorúan ellenőrzött megfelelő szabályozás követ!” - írja. Ehelyett „egyes kórházakban és egyetemi (alapítványi) klinikákon mégis megkezdődött már a magán és közellátás nehezen szétszálazható összefonódása. Megjelentek a fizetős szolgáltatások, rendelések”.

Szerinte ez morálisan megkérdőjelezhető helyzeteket is eredményez, például a várólista megkerülésével fizetős műtéteket végezhetnek.

Ápolói béremelés kell

Svéd Tamás a szöveg utolsó szakaszában az intézményi átszervezések mellett az ápolók béremelését sürgeti. „A rendszer működését mostanra elsősorban az ő elfogyásuk, hiányuk akasztja meg, az eddig lezajlott és jelenleg tervezett béremelésük pedig messze nem elegendő megtartásukhoz, létszámuk és szakmájuk presztízsének növeléséhez, utánpótlásuk biztosításához. Nélkülük pedig nem fog menni - már most sem megy.”

A szükséges átalakításokhoz szakmai, társadalmi vitára van szükség, de minél előbb, különben végleg szétesik a rendszer, írja.

„Ha a jelenlegi, széttagolt és munkaerő-hiányos, fáradt és fásult egészségügyi rendszerünkre ősszel újabb, immár súlyosabb megbetegedésekkel is járó COVID vagy egyéb vírushullám érkezik, igen nagy gondban leszünk.”