Három pápánk lesz?

vallás
2022 augusztus 06., 19:18
comments 7

Csaknem egy évtized telt el azóta, hogy XVI. Benedek nyugdíjba vonult, lemondott, és így hatszáz év után az első pápa lett, aki még életében átadta a trónt. Ez azt is jelentette, hogy Benedek nyugdíjazásával tulajdonképpen két pápa lett, Benedek emeritusszá vált, Ferenc pápa pedig szolgálatba lépett. Erről és a két pápa közötti barátságról a Netflix filmet is készített Anthony Hopkins és Jonathan Pryce főszereplésével (A két pápa).

Az utóbbi időben azonban a sokszor már kerekesszékkel közlekedő Ferenc pápa is pedzegette, hogy nyugdíjba vonulna. Ha ez megtörténne, akkor már három élő pápa lenne? Ezt fejtegeti a Guardian cikke.

„Nem katasztrófa lecserélni a pápát”

A 2013 óta hivatalban lévő Ferenc pápa a múlt hétvégén Kanadába látogatott, hogy bocsánatot kérjen a őslakos gyerekek bántalmazásáért, amelyet a nagyrészt katolikus fenntartású bentlakásos iskolákban szenvedtek el. A pápa az utazást a „bűnbánat zarándokútjának” nevezte. Hazautazása közben a repülőn interjút adott több újságnak, ekkor beszélt először a visszavonulás lehetőségéről.

Azt mondta, hogy a térdszalagjai már nem az igaziak, és hogy a kanadai út egy afféle teszt volt, ami megmutatta, hogy kicsit lassítania kell, és egy nap talán visszavonulnia.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.