Megnyerte a pert az ellenzéki tanárnő, akit a Facebook-bejegyzése miatt küldtek el

augusztus 8., hétfő 6:54
11

Megnyerte a pert a magát ellenzékinek valló kecskeméti pedagógus, akit egy Facebook-bejegyzése miatt nem vett fel egy fideszes iskolaigazgató, írja Népszava.

A magyar szakos Borosné Kerekes Lívia tavaly munkahelyet szeretett volna váltani, ezért benyújtotta a pályázatát a kecskeméti Szent-Györgyi technikumba. Az akkori igazgatónővel megegyeztek, hogy szeptembertől ott taníthat. Július 7-én a megbeszéltek szerint a tantárgyfelosztásról egyeztettek volna, de ez már nem történt meg, közölték vele, hogy mégsem akarják foglalkoztatni.

„Azokban a napokban tettem közzé az interneten az akkori munkahelyemmel, a Hunyadival és a saját osztályommal kapcsolatban egy írást. Ebben többek között az egyenlő bánásmód és a szakmaiság hiányáról, a politikai összefonódásokról írtam.Egy nappal később, július 6-án egy rövid elektronikus levelet kaptam a Szent-Györgyiből azzal, hogy átnézték a tantárgyfelosztást, mégsem kívánnak foglalkoztatni. A legnagyobb meglepetésemre ezt az üzenetet már a kecskeméti közgyűlés Fidesz-frakciójának egyik képviselője, Papp Zoltán jegyezte igazgatóként” – mondta a Népszavának a tanárnő.

Fotó: FRANK RUMPENHORST/dpa Picture-Alliance

Lívia szerint a bejegyzése - amelyben helyi fideszes közszereplőket is megemlített - indította el a lavinát. Arról, hogy június utolsó napján a Szent-Györgyiben lejár a vezető ötéves megbízatása, ezért igazgatói pályázatot írtak ki, nem tudott, mint ahogy arról sem, hogy az akkori igazgatónőn kívül lett volna más jelentkező.

A tanárnő pert indított, és végül meg is nyerte ügyvédi segítség nélkül. A Kecskeméti Törvényszéken kimondták, 181 ezer forint kártérítés illeti meg a munkaszerződés meghiúsulása miatt. Azt is kimondták, hogy a Szent-Györgyi újonnan kinevezett igazgatója megsértette a jóhiszeműség, a tisztesség és az együttműködés elvét. Arra ugyanakkor nincs bizonyíték, hogy a Facebook-poszt az oka a történteknek.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt