Az erdőkért felelős államtitkár szerint „semmiféle erdőirtásról” sincs szó, „ezek szokásos baloldali hazugságok”

augusztus 11., csütörtök 8:18
20

Augusztus elején kormányrendeletben határoztak arról, hogy felfüggesztik az eddigi természetvédelmi szabályokat a gyorsabb fakitermelés érdekében. Azt, hogy hány szempontból problémás, káros és értelmetlen fakivágással kezelni az energiaválságot, szakértők segítségével foglaltuk össze.

Zámbó Péter Fotó: MTI/Máthé Zoltán

És most végre megszólalt az ügyben Zámbó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára is, aki a Magyar Nemzetnek adott interjúban arról beszélt, hogy „az említett kormányrendelet kizárólag vészhelyzet esetére készült”. Vagyis „a fakitermelésre vonatkozó rendkívüli szabályok akkor lépnek életbe, ha az energiakrízis eljut arra a szintre, amikor a lakossági és közületi tűzifaigényt már nem tudjuk a korábban tervezett fakitermeléssel biztosítani”.

Elmondása szerint „az idén csak az állami erdőgazdaságok még mintegy 1,3 millió köbméter tűzifa kitermelésére rendelkeznek engedéllyel, amely a veszélyhelyzeti intézkedéseknek köszönhetően megfelelő hatósági kontroll mellett az erdők károsításának veszélye nélkül növelhető”.

Azt mondta, „évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékokat sikerült biztosítani”, és „több százezer köbméternyi faanyagot tehetünk szükség esetére elérhetővé úgy, hogy magát az erdőt mint Magyarország zöld tőkéjét semmiképpen sem veszélyeztetjük”.

Úgy gondolja, nincs szó „semmiféle erdőirtásról”, és „nem csökken az erdők területe”, Zámbó szerint „ezek szokásos baloldali hazugságok”. Elmondása szerint „védett területeken a természetvédelmi hatóság is vizsgálódhat, így az erdők természeti értékei nem sérülhetnek”.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt