Uniós támogatásból sikerült felépíteni egy 50 méter hosszú lombkorona sétányt, az építkezés közben azonban kivágták a fákat. Mármint azokat a fákat, amiknek a lombkoronáját lehetett volna bámulni a sétányról.
De több védett egerészölyvet is elfogtak, megöltek, majd kazánban égették el, vagy egy forgalmas útszakaszra vitték, azt a látszatot keltve, hogy autók gázolták el őket.
Az engedélyeztetést még 2020-ban kezdeményezte a Tradicionális Vadásztársaság, melynek vezetője nemrég még Ecsedi Ferenc volt, aki korábban Pintér Sándor belügyminiszter cégét vezette.
A Főváros főjegyzője pénteken azonnal végrehajtható határozatban tiltotta meg a tarvágásos fakitermelést a X. kerületi, Felsőrákosi-rétekhez tartozó védett erdő területén.
Az ELTE kutatóinak modellszámításai szerint ha a kibocsátások a mai szinten folytatódnak, a század végére szinte alig maradnak majd bükk és tölgyerdők Magyarországon.
Évszázados tabut döntött meg a kormány: az új rendelettel a legöregebb, legszebb erőink is láncfűrész alá kerülhetnek. Ez nem segít, csak ront az energiahelyzeten.