Az indokoltnál sokkal korábban lettem néni. Néni, aki nem minden esetben halad a technológiai fejlődéssel. Megvolt ehhez a minta, olyan családban nőttem fel, ahol nem volt autónk, mindent közösségi közlekedéssel oldottunk meg, vonalas telefonunk sem volt egészen 1993-ig, apám parlamenti képviselőként is egy nem annyira közeli telefonfülkébe járt intézni az ügyeit. Mobiltelefonom is csak huszonéves koromban lett, egy barátnőm vett nekem egy régi Nokiát, miután megunta, hogy soha nem tud elérni. Azon is hajlamosak csodálkozni ismerőseim, hogy nincs mikró a konyhámban, pedig nem a hullámoktól félek, egyszerűen csak feleslegesnek érzem, de már amiatt is kaptam értetlenkedést, hogy miért nincs nagyobb tévém, ha ennyi filmet és sorozatot nézek. A közösségi oldalakon is néni-szinten működöm, már a YouTube-os tartalmakkal se tudtam mit kezdeni, TikTokom nincs is, ezek után az sem lehet meglepő, hogy nem használok semmilyen generatív AI-t. Nincs a telefonomon ChatGPT, életemben mindössze kétszer használtam, egyszer egy cikk kedvéért, a másik esetre pedig már nem is emlékszem. Internet-felhasználásban még mindig ott tartok, hogy „a Google a legjobb barátom”. Igaz, mostanában ha keresek valamit a Google-ben, nehéz kikerülni a Gemini legfelül érkező, sok esetben kretén gyorsválaszát, így akaratomon kívül végül is már elég sokszor éltem az AI által adott segítséggel. Annak azonban továbbra sem látom értelmét, hogy egy mesterséges intelligencia által működtetett csetprogramnak tegyek fel kérdéseket. Egyrészt mert anélkül is megtalálom az általam keresett infókat, másrészt még mindig iszonyú debilnek érezném magamat, ha egy, az internetről összehalászott információkból táplálkozó, klisésen és modorosan kommunikáló csetbothoz beszélnék, mintha ennek a valaminek személyisége lenne, és ezért még külön fizetnék is.
Miután az elmúlt hetekben a világ egyik fő témája az volt, hogy mindmeghalunk, mert az AI most már tényleg elhozza nekünk a világvégét, eszembe jutott, hogy mi lenne, ha megírnám, hogyan élek mesterséges intelligencia nélkül, nem egy nagy cucc, bárki utánam tudja csinálni, hisz én tényleg soha nem használok AI-t. Aztán belegondoltam, hogy ez így rohadtul nem igaz. Valóban, direkt, szánt szándékkal nem használom a ChatGPT-t vagy a Geminit és egyéb hasonlókat, a munkám során is egyetlen egyszer vettem igénybe egy videóhoz leiratozót, mert épp nem volt időm és kedvem végighallgatni és begépelni egy iszonyú hosszú Magyar Péter-videót. Azonban akaratomon és szándékomon kívül rengeteg olyan eszközt és felületet használok nap mint nap, ami AI segítségével működik vagy AI-t használ.
Végül arra jutottam, hogy legyen két nap: egy nap Budapesten, egy nap pedig vidéken, összesen 48 óra, AI nélkül, amikor az alábbiakat nem használhatom:
Szerda este ezeket összeírva feküdtem le aludni, hogy aztán másnap reggel még időben eszembe jusson, amikor reflexszerűen a telefonomhoz nyúltam, hogy a telefonom felnyitásához nem használhatom az arcfelismerőt, helyette szépen be kell pötyögnöm az ujjacskáim segítségével a kódomat. Hogy minek nyitottam fel a telefonomat, az egy jó kérdés, mert nem nyithattam meg rajta gyakorlatilag semmit. Még az időjárás-appot sem, mert időközben realizáltam, hogy nagy valószínűséggel az is használ AI-t.
De ekkor ébredtem rá arra is, hogy a vidéki házban, ahol épp vagyok, napelemmel működik az áram. Kizárólag napelemmel. A napelem invertere pedig használ AI-t. Gyorsan megbeszéltem magammal, hogy ebben az esetben igazán kivételt tehetek, ez van, mégiscsak megérdemlem azt a reggeli kávét, amit az áramot igénylő kávéfőzővel kell lefőznünk.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?
Marokkói profillal lopák el az egyik legnagyobb, magyar privát és zárt Facebook-oldalt, amit most nyilvánossá is tettek.
„Rendesen filozofálni szoktunk esténként.” „Jobb mint pszichológusra költeni.” Egyre többen érzik úgy: valódi érzelmi kapcsolatot alakítanak ki a mesterséges intelligenciával. Evolúciósan úgy vagyunk huzalozva, hogy még tárgyaknak is emberi jellemzőket tulajdonítunk – de mi történhet így a legintimebb adatainkkal?
Az Anthropic több kutatója is arról beszélt, hogy az AI-modellek valós fenyegetést jelentenek az emberiségre. Mindezt kevéssel azután, hogy az OpenAI elszabadult ágensei összefogtak, közösséget szerveztek, és a kutatók tudta nélkül indítottak támadást előbb egy másik vállalat, majd maga az OpenAI rendszere ellen.
A VAN és a Magyarázat mindenre rendezője már abszolút elvesztette a hitét a demokráciában. Aztán új filmje, a Földszint forgatása közepén megtörtént a kormányváltás, ő pedig szembesült azzal, hogy ez az alkotás jelentését is meg fogja változtatni. Reisz Gábor a 444-nek adott interjújában elárulta: a vécén ülve tudta meg, hogy miniszteri biztos lesz a film produceréből, Petrányi Viktóriából, de mesélt arról is, miért tartotta elképesztően furcsa performanszoknak a Lázárinfókat.
Reisz Gábor a Földszintben arra vállalkozik, hogy Magyarország elmúlt 16 évét egyetlen budapesti társasház egyetlen délutánjába sűríti bele. Szerencsére ez a film legkevésbé érdekes része.
A nagy energiaigényű képek az egyik legforróbb nyáron árasztottak el mindent. A zöldségesstandoktól a sarki hamburgerezőig szinte lehetetlen őket kikerülni. Esztétikájuk az átlagra épül, olyannyira, hogy lassan visszasírjuk a szeretve gyűlölt amatőr trasht. A kiskereskedőknek viszont rengeteg időt és munkát spórolnak meg. Egy óbudai kisboltban a kulisszák mögé is benéztünk, hogyan lesz néhány promptból kész termékhirdetés.