25 százalékkal csökkent a földgázfogyasztás Németországban

energia
2022 augusztus 16., 18:39
comments 1

Jelentősen csökkent a földgázfogyasztás az idén az első fél évben Németországban, júniusban már csaknem 25 százalékkal kisebb volt a felhasználás, mint egy évvel korábban, mutatta ki egy felmérés.

Az energetikai és vízgazdálkodási vállalkozások szövetségének (BDEW) adatai szerint az év első hat hónapjában 497 milliárd kilowattórának (KWh) megfelelő mennyiségű földgázt használtak fel a németországi fogyasztók, ez 14,7 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest.

A visszaesés a tavalyinál enyhébb időjárásnak tulajdonítható - írja a közleményében a BDEW. A hőmérsékleti hatásoktól megtisztított adatok is jelentős, csaknem nyolc százalékos csökkenést mutatnak. Ez elsősorban a földgáz drágulásával magyarázható. A visszaesés különösen júniusban volt jelentős, amikor a kiigazított fogyasztás már majdnem a negyedével, 22,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A felhasználást tovább kell csökkenteni, a gáztárolókat pedig a nyár végéig a lehető legnagyobb mértékben fel kell tölteni ahhoz, hogy az ország „jól átvészelje a telet", és ehhez az iparvállalatoktól a háztartásokig minden fogyasztónak segítenie kell, mondta a közlemény szerint Kerstin Andreae, a BDEW ügyvezetője.

Szinte minden háztartásban és minden középületben vannak még megtakarítási lehetőségek, tette hozzá az ágazati érdekképviselet vezetője, példaként említve a rövidebb zuhanyzást és a fűtés szakszerű ellenőrzését. A fűtési szezon kezdetén mindenkinek meg kell fontolnia azt is, hogy nem lenne-e elég egy-két fokkal alacsonyabb szobahőmérséklet, mondta. Azt is mondta, hogy „minden egyes megtakarított kilowattóra pénzt is megtakarít."

A közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) keddi kimutatása szerint a Németországba irányuló orosz gázszállítás továbbra is igen jelentősen elmarad az utóbbi években megszokott szinttől. Az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-1 vezetéken alig 400 gigawattórának (GWh) megfelelő mennyiség érkezik napi szinten, szemben a június elején regisztrált 1800 GWh-val. Szintén jelentősen csökkent az Ukrajna-Szlovákia-Csehország útvonalon érkező orosz gáz mennyisége.

A kieső mennyiséget lehet más forrásból pótolni, de a nagykereskedelmi árak a kínálat csökkenése miatt „nagyon magasak", így a fogyasztóknak „jelentősen emelkedő gázárakra" kell készülniük, áll a hatóság jelentésében.

A keddi mérések szerint a tárolók töltöttsége 76,79 százalékos. Ez meghaladja a menetrendet, miszerint szeptember elejére 75 százalékra, október elejére 85 százalékra, november elejére pedig 95 százalékra kell feltölteni a tárolókat.

Németországban Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja előtt 55 százalék volt az orosz import aránya a földgázfelhasználásában. A szövetségi kormány igyekszik lazítani ezt a függőséget, legutóbbi adatai szerint az orosz földgáz arányát sikerült 35 százalékra csökkenteni a háború kezdete óta. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.