Békíteni próbálta a dulakodót, brutálisan összeverték

bűnügy
2022 augusztus 23., 06:36
comments 4

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy erőszakos bűncselekmények miatt korábban már többszörösen büntetett 21 éves férfival szemben, aki tavaly nyáron egy józsefvárosi szórakozóhely előtt ittasan, indulatosan viselkedett, majd kegyetlenül bántalmazott egy arra járó, őt békíteni próbáló férfit.

A vádirat szerint a vádlott 2021. július 10-én az esti órákban a barátaival és a rokonaival zárt körű születésnapi ünnepségen vett részt egy VIII. kerületi szórakozóhelyen. A vendéglátóhely zárása után az ittas állapotban lévő vádlott az utcán, egy félreértésből adódóan, összeszólalkozott a társaságának két tagjával, akikkel dulakodott is.

Az ügy sértettje egy ismerősével éppen arra sétált, és miután látta a dulakodást, megpróbált békítőleg fellépni a vádlottal szemben. A vádlott ekkor indulatosan a sértett felé fordult, majd egy rövid szóváltást követően, ököllel megütötte a férfi fejét, aki ennek hatására a földre esett, és eszméletét vesztette. A vádlott ezután a földön fekvő, védekezésre képtelen állapotban lévő sértettet tovább bántalmazta, ököllel, nagy erővel ütötte a fejét, valamint többször meg is taposta őt.

A sértett további bántalmazását a vádlott társaságában levő személyek és a sértett ismerőse is próbálta megakadályozni, ez utóbbit a vádlott ezért üldözőbe is vette. Kis idő múlva a támadó visszatért a még mindig eszméletlen, földön fekvő sértetthez, és további nagy erejű ütéseket és rúgásokat mért rá.

A vádlott a kegyetlen bántalmazással két arra járó, szolgálaton kívüli rendőr fellépésének hatására hagyott csak fel, majd elmenekült a helyszínről.

A sértett a kirívóan súlyos és kitartó bántalmazás során életveszélyes sérüléseket szenvedett, és azok következtében a halála is bekövetkezhetett volna, az életét kizárólag a szakszerű és gyors orvosi ellátás mentette meg.

A Fővárosi Főügyészség a büntetett előéletű 21 éves férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett kísérletével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban annak megállapításával, hogy a férfi feltételes szabadságra nem bocsátható. A vádlott jelenleg más ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetést tölt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.