Palkovics: „Pontosabban kellene ismerni, hogy adott helyen, adott időben milyen lesz az időjárás”

belföld
2022 augusztus 24., 11:39
comments 68

„Tudós ember nem ítéli meg a kollégái tevékenységét, miniszterként azonban feladatom, hogy egy intézmény megfelelő működéséhez biztosítsam a feltételeket. Az OMSZ működésében voltak hiányosságok az elmúlt években” – reagált arra Palkovics László tecnológiai-ipari miniszter a Mandinerenek adott iterjújában, hogy miért kellett menesztenie a meteorológiai szolgálat két vezetőjét.

A miniszter hosszan beszélt a klímaváltozás és a megújuló energiaforrások kapcsán a napelemek működéséről, majd az OMSZ konkrét hiányosságaként azt hozta fel, hogy a naperőművek tulajdonosai az esetek nagyjából 30 százalékában nem találják el, hogy az adott időintervallumban mennyi energiát tudnak majd a hálózatra „feladni”, így nem tudják azt sem, mennyit kell külföldről megvásárolni. „A naperőmű-tulajdonosok pedig a hozzájuk befutó információk alapján tudnak dönteni, amelyek jelentős részben az OMSZ-től származnak.”

De Palkovics szerint nem csak a naperőművesek baja gyűlt meg az OMSZ-szel.

„Az országos előrejelzések mellett pontosabban kellene tehát ismerni, hogy adott helyen adott időben milyen lesz az időjárás. Említhetném azt is, hogy a légiforgalmi szolgálattal sem volt gördülékeny a szervezet együttműködése. Hangsúlyozom: itt a vezetői felelősségen van a hangsúly, azon, hogy miért vannak hiányosságok a működésben. A célunk, hogy ezt a tevékenységet jobbítsuk és bővítsük. Egy újszerű működési stratégia megvalósítása mellett szükséges továbbá az eszközök fejlesztése is, hogy sokkal pontosabb előrejelzéseket lehessen végezni” – mondta Palkovics.

Arra a kérdésre, hogy akkor nem az augusztus 20-án történtek miatt menesztette-e Radics Kornéliát és Horváth Gyulát, Palkovics azt felelte:

„Nem voltam ott az operatív törzs ülésén, egyébként nem járok tűzijátékra sem, de kétségtelen: az ilyenfajta tevékenységnek óhatatlanul van rizikója. Azt majd kiértékeljük, hogy miért nem sikerült most, ebből tanulni kell. Ez a mulasztás azonban csupán egy elem volt az imént felsoroltak között, nem ez volt a döntés oka.”

A Mandiner felhívta rá a figyelmet, hogy eddig úgy tűnt, a kormány elégedett az OMSZ munkájával. Erre Palkovics az válaszolta, hogy a régi és a mostani vezetés is adott elégedettségre okot, de ez a döntését „se pro, se kontra nem befolyásolta”.

Az OMSZ nem sokkal a két vezető elbocsátása után arra kérte Palkovicsot, hogy kezdeményezze:

  • Az Operatív Törzs augusztus 20-ához köthető tevékenységének, döntéshozatalainak, kapcsolattartási módszereinek átvilágítását független vizsgálóbizottság által. Az átvilágítás eredményeinek nyilvánossá tételét és azok alapján a döntéshozatali mechanizmusok fejlesztését.
  • Az augusztus 20-ára vonatkozó meteorológiai prognózisok szakmai kiértékelését független vizsgálóbizottság által. A kiértékelés nyilvánossá tételét.
  • A vizsgálat idejére Radics Kornélia és Horváth Gyula felmentésének visszavonását.

Ezekre Palkovics úgy reagált:

„Az operatív törzs tevékenységén nincs mit kivizsgálni: úgy tudták, hogy esni fog, és van esély a viharra, így le is mondták a rendezvényt. Azt azonban tényleg meg kell vizsgálni, hogy miért nem sikerült pontosabb előrejelzést adni. Ezt az OMSZ bevonásával meg fogjuk tenni, azt gondolom, náluk elegendő független szakértő van ehhez. Ezenkívül a közeljövőben személyesen tervezem ismertetni a minisztérium szándékait a szolgálat fejlesztésével kapcsolatban. A vezetők menesztésével kapcsolatos döntésen azonban nem kívánok változtatni, hiszen ahogy mondtam, nem azért váltunk meg tőlük, mert a 20-ai előrejelzésük téves volt.”

A miniszter azt mondta, az új vezetőket a meteorológiai szakma véleményének kikérésével fogják kiválasztani.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.