Zelenszkij: Egymillió tonna mezőgazdasági terméket exportált Ukrajna

külföld
augusztus 27., 9:02

Három ukrán kikötőből egymillió tonna mezőgazdasági terméket exportáltak a gabonafolyosón keresztül – közölte Volodimir Zelenszkij pénteken Telegram-csatornáján.

Az ukrán elnök azt írta: a gabonaexport-kezdeményezés keretében három ukrán tengeri kikötőből – Csornomorszkból, Odesszából és Juzsnyijból – már egymillió tonna mezőgazdasági terméket szállítottak külföldre.

Ukrajna gabonaexportja a háború kezdete óta visszaesett, mivel a fekete-tengeri kikötők – a szállítmányok számára létfontosságú útvonal – zárva voltak, ami felhajtotta az élelmiszerárakat világszerte, és hiánytól való félelmet keltett Afrikában és a Közel-Keleten.

photo_camera Volodimir Zelenszkij hétfőn Kijevben. Illusztráció: Szergej Szupinszkij/AFP

A Moszkva és Kijev közötti, az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött megállapodás értelmében július végén feloldották három fekete-tengeri kikötő zárlatát. Zelenszkij kiemelte, hogy az export több százezer munkahelyet biztosít az ukrán állampolgárok számára.

Hulusi Akar, a török védelmi minisztérium vezetője pénteken az A-Haber tévécsatornán azt mondta, hogy 36 rakományt szállító hajó hagyta el az ukrán kikötőket, 39 pedig rakodásra indul. Hozzátette, hogy az orosz képviselők jelenleg az ENSZ-szel tárgyalnak az orosz mezőgazdasági termékek és műtrágyák tengeri exportjának lehetőségéről. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt