A Párbeszéd politikusa nyert Isaszegen az időközi önkormányzati választáson

POLITIKA
2022 augusztus 29., 06:51

Vasárnap három helyen is időközi választást tartottak, független képviselők és egy Párbeszédes politikus is polgármester lett.

Nagy többséggel Varga Mihály Balázst (független) választották vasárnap a Fejér megyei Mány polgármesterévé. A helyi választási bizottságnak a község honlapjára feltöltött határozata szerint az új településvezető 614 (84,92 százalék), míg a másik két jelölt közül Bene Zsolt (független) 83 (11,48 százalék), Keresztesi Béla (független) pedig 26 (3,6 százalék) szavazatot kapott.

A választási névjegyzékben 1971 választópolgár szerepelt, közülük 730 járult az urnákhoz, ami 37 százalékos részvételt jelent. Az érvényes szavazatok száma 723 volt. Az időközi választásra azért volt szükség, mert Ugron Zoltán (független) korábbi polgármester családi okokra hivatkozva áprilisban lemondott.

Három független jelölt közül Ács Attilát választották meg polgármesternek a Vas megyei Ostffyasszonyfán vasárnap tartott időközi választáson - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel. Farkas Gábor jegyző tájékoztatása szerint a névjegyzéken szereplő 654 választásra jogosult közül 368-an vettek részt a voksoláson, négy szavazat érvénytelen volt. Ács Attila 258, Mihátsiné Dózsa Hajnalka, a község korábbi polgármestere 75, Balogh László pedig 31 szavazatot kapott. A négy önkormányzati képviselői helyre tizenketten jelöltették magukat. A 800 lakosú Ostffyasszonyfán azért kellett időközi választást tartani, mert az előző testület májusban a feloszlás mellett döntött.

Ugyancsak választást tartottak Isaszegen, bár erről az MTI nem számolt be. A Párbeszéd politikusa, Balajti Zsolt nyerte az isaszegi időközi önkormányzati választást a 7. egyéni választókerületben vasárnap, írja a Telex. Az ellenzéki összefogás pártjai közül egyedül a Jobbik nem támogatta Balajtit, a Momentum, az MSZP, az LMP és a DK viszont igen. Az eredményről a DK közleményben számolt be, és Balajti is azt írta Facebook-oldalán, hogy nyert, bár az eredmény még nem jelent meg a Nemzeti Választási Iroda honlapján. A választókerületben azért kellett időközi választást kiírni, mert a körzet önkormányzati képviselője, a DK-s Barkóczi Balázs országgyűlési képviselő lett a Budapest 12. választókerületben. (MTI)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.