Franciaországban vita robbant ki a normandiai partraszállás egykori helyszínének közelében egy új D-napi látványosság tervei miatt, amit a kritikusok Disney-stílusú vidámparkhoz hasonlítanak.
Az 1944. június 6-i partraszállás és az azutáni normandiai csata történetének újramesélését célzó több millió eurós projekt, aminek része egy csúcstechnológiás, 45 perces „magával ragadó műsor”, komoly ellenállásba ütközött: az ellenzők tiszteletlenségnek minősítették az áldozatokkal és a családjaikkal szemben.
Az egyik oldalon a 90 millió eurós Hommage aux Héros (Tisztelgés a hősök előtt) projekt támogatói állnak, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy ez történelmileg pontos és megfelelő tisztelgés lesz. Dühös helyiek és a veteránok családjai „D-day Land”-nek nevezték a projektet, azzal vádolva a mögötte álló üzletembereket, hogy az európai történelem egyik legvéresebb eseményét pénztermelő turisztikai attrakcióvá silányították.
„Egy »szenzációs show« »wow-faktoráról« beszélnek, ami Normandia strandjai és temetői közelében játszódik, ez alapvetően erkölcstelennek és illetlennek tűnik. A történelem ilyen kommercializálásának etikai elve rendkívül megdöbbentő” – mondta a Guardiannek tervekről az ellenállást vezető Bertrand Legendre volt sorbonne-i professzor és regényíró. Legendre petícióját 700 ember írta alá, köztük történészek és normandiai veteránok rokonai.
Egy 98 éves amerikai veterán, Charles Norman Shay, aki részt vett a partraszállás első hullámában az Omaha tengerparton, és most Normandiában él, áldását adta a projektre mint „megfelelő” tisztelgés az elesettek előtt, de a 97 éves Léon Gautier, a partraszállásban részt vevő 177 francia katona közül az utolsó élő veterán ellenzi azt.
Régis Lefebvre, a projekt mögött álló egyik ember nem ért egyet: „Az események történetét nagy történelmi szigorral szeretnénk közvetíteni a mai technológia segítségével, hogy a legtöbb ember számára érdekes legyen. Ez ilyen egyszerű. Ez nem egy vidámpark, és soha nem neveztük D-day Landnek. Ezt a nevet ellenfeleink használták. Ami a pénzszerzést illeti, ki alapít komolyan egy vállalkozást, hogy pénzt veszítsen? Angliában ezt értik az emberek.”
A nyilvános tervezési egyeztetés október 7-ig tart. Ha az attrakciót jóváhagyják, 75 hektáros területen építik fel Carentan-les-Marais-ban. A támogatói remélik, hogy 2025-ben nyílik meg, és évi 600 ezer látogatót vonz majd, akik akár egyenként 28 eurót is fizethetnek a jegyekért.
Lefebvre-t a korábbi védelmi miniszter, Hervé Morin, a normandiai regionális tanács elnöke támogatja, és azt állítja, hogy az oktatási felügyelőség, a helyi polgármester és a hivatalos francia emlékszövetség is támogatja a magánbefektetésből finanszírozott projektet. (Guardian)
115 millió forintnyi kiegészítő Caprin, a NER-cégeknek adott kastélyok és a tanárok igazsága a 444 napindító hírlevelében.
Az emberek előbb csak kiabáltak, aztán meg is rugdosták az apát.
31 kiemelt közszereplő írt levelet a Guardiannek, amelyben nemzetközi szankciókat követelnek.
Jogszerűtlen volt Kapin Lilla és Törökné Pethő Erzsébet kirúgása a 2022-es polgári engedetlenség miatt.
A momentumos képviselő betegszabadságra ment, miután részegen balhézott egy rendezvényen.
A 444 olvasója találta meg az első bizonyítékot arra, hogy a váratlanul kifinomult csalási módszer nálunk is megjelent.
A zárt ajtók mögött tartott tárgyaláson bűnösnek találták abban is, hogy álhíreket terjesztett az orosz hadseregről.
A képviselő szerint Orbán smasszerei voltak.
Emmanuel Macron korábban már jelezte, hogy Franciaország szintén elismeri a palesztin államot a szeptember 9-i ENSZ-ülésen.
A mentőhelikopter egy két és fél éves lengyel kisfiúhoz kellett, mert nem tudta elmondani, van-e baja.
A fegyelmi bizottság eljárást indított a Diósgyőr, a Debrecen, a Ferencváros, az Újpest és a Zalaegerszeg, valamint a másodosztályban szereplő Budapest Honvéd, Videoton FC Fehérvár és Soroksár ellen is.
Balatonberény megállóhelyen vesztegel a tapolcai vonat.
Giovanni Capriglione, aki a nő bejelentése előtt három nappal visszalépett az újraválasztási kampányától, a viszonyt elismerte, de az abortuszokat tagadja.
Megkerestük a négy NER-közeli céget, amelyek ingyen kapnak egy-egy állami kastélyt. Kettő nem válaszolt, de a másik kettő levelében is kevés konkrétum volt.
Egy 82 éves férfi szemben hajtott velük az autópályán.
Egy halottaskocsi halad majd végig a Black Sabbath hídtól a padig, ahol rajongók ezrei hagytak üzeneteket és virágokat.
Még azon a napon, amikor a miniszterelnök Tusványosan bejelentette.
A Tisza Párt elnöke sokadszor is vitára hívta ki a miniszterelnököt.
Vonatpótló jár.
Az történt, amire gondolsz.
De a lövöldöző rossz liftbe szállt, egy másik cég irodájánál kötött ki. Négy embert megölt, aztán magával is végzett.
A 22 éves olimpiai bajnok úszó a gyengébbik számában nagy versenyben maradt le a dobogóról.
Szerencsére épp senki nem volt ott.
A helyi hírportál szerint tizennégy embert kórházba kellett szállítani.
A csepeli parlamenti képviselő a kegyelmi botrány után döntött úgy, hogy mégis elindul a negyedik képviselői mandátumáért. Szerinte a választókörzet kétesélyes, a Fidesz biztos harmadik lesz, és örülhet, ha 20-25 százalékot szerez. Arról viszont egyelőre fogalma sincs, listán kire szavaz majd jövőre.