Hosszan tartó betegség után, életének 92. évében elhunyt Mihail Gorbacsov, a két világrendszer közötti hidegháború vérontás nélküli lezárásához döntő mértékben hozzájáruló reformer politikus, a Szovjetunió első és utolsó elnöke, a Szovjetunió Kommunista Pártjának utolsó főtitkára – közölte orosz források alapján az MTI.

Halálhírét az orosz hírügynökségek a moszkvai Központi Klinikai Kórházra hivatkozva közölték. Jóllehet, hazájában az emberek többsége a Szovjetunió összeomlásával és az azt követő káosszal kapcsolja össze nevét, életútja és tettei alapján a világ más részein megbecsült, történelmi jelentőségű személyiségként ismerik el – írja a hírügynökség.

A Szovjetunió legmagasabb politikai posztját 1964-től 1982-ig elfoglaló Leonyid Brezsnyev halála után két utód, a volt KGB-főnök Juríj Andropov majd Konsztantyin Csernyenkó is meghalt alig három éven belül, ami megnyitotta az utat a Szovjetunió Kommunista Pártjának egyik legfiatalabb és legdinamikusabb vezetője előtt: Gorbacsov mindössze 54 évesen lett pártfőtitkár (Csernyenkó 73, Andropov 86 évesen lett főtitkár, Brezsnyev 58 évesen került a posztra). Addigra a Szovjetunió súlyos gazdasági és társadalmi gondjai elhatalmasodtak, Gorbacsov (részben még az Andropov csapatában kidolgozott tervek alapján) nagyszabású reformokkal próbálta új irányba állítani a hanyatló szocialista birodalmat.

Az 1985 márciusában kinevezett Gorbacsov szinte azonnal, egy éven belül, a párt 27. kongresszusán meghirdette a korábbinál nyíltabb, szabadabb társadalmi párbeszéd, a „nyitás” (vagy „nyíltság”: glasznoszty), illetve a gazdasági átalakítás („peresztrojka”) politikáját, ami drámai változásokat indított el a brezsnyevi évek alatt teljes apátiába süllyedt („a pangás évei”) szovjet társadalomban.

Ezek a változások viszont olyan nagy erővel törtek föl a sok évtizednyi elnyomás után, hogy elsöpörték magát Gorbacsovot, az egész államszocialista kísérletet, és szétrobbantották magát a Szovjetuniót is.

Gorbacsov történelmi érdeme volt, hogy felismerte, képtelen folytatni a fegyverkezési versenyt az Egyesült Államokkal, ezért megegyezést keresett. 1988-89-ben kivonult Afganisztánból, ahol a szovjet hadsereg csaknem tíz éven át próbálta fenntartani Nadzsibullah szocialista bábkormányát, több mint 28 000 szovjet katona élete árán.

Nyugaton hatalmas népszerűséget szerzett a fiatalos, a korábbiakhoz képest szokatlanul nyílt és felkészült vezető benyomást keltő főtitkár. A nyugati hatalmak legfontosabb három vezetőjével, Margaret Thatcherrel, Ronald Reagannel és Helmuth Kohllal is remek személyes viszonyt alakított ki.

Számunkra és a térség számára mégis az volt a legfontosabb politikai döntése, hogy szakított a korábbi szovjet doktrínával, és amikor a kelet- és közép-európai szocialista országokban (elsőként Magyarországon) elindultak a demokratizálási mozgalmak, egyre nagyobb teret nyert a magángazdaság, sőt végül a kommunista pártok hatalmi monopóliumát is sikerült megtörni, Gorbacsov és a Szovjetunió nem próbált fegyverrel vagy más módon beavatkozni. (Igaz, valószínűleg már nem is volt elég ereje ehhez.)

link Forrás

Gorbacsov reformjai annyira fellazították a kommunista diktatúrát, hogy megindult a birodalom szétesése. A megerősödő nacionalizmusok fegyveres konfliktusokhoz vezettek a Kaukázusban, Moldova és a balti tagköztársaságok is a függetlenedés felé tartottak, végül Litvánia jelentette be elsőként a kilépését a szovjet államszövetségből 1990 tavaszán. Alig egy év múlva Lettország és Észtország is követte, mindenhol heves tömegmegmozdulások, fegyveres összetűzések kísérték a függetlenedést, a Szovjetunió válsága egyre mélyült. A közép-ázsiai köztársaságokban is egymást érték a nemzetiségi vagy antikommunista zavargások.

Gorbacsov egyre nehezebben tartotta pozícióját a kommunista párt élén. A párt keményvonalasai és a rohamosan süllyedő presztízsű hadsereg vezetői 1991 augusztusában puccsot szerveztek a főtitkár ellen. A gyengén előkészített, kaotikus hatalomátvételi kísérlet elbukott, de nem Gorbacsov (őt letartóztatták és néhány napig őrizetben tartották), hanem egy akkor még alig ismert politikus, az Oroszországi Föderáció elnöke, Borisz Jelcin vezette a puccsisták elleni akciót, és emelkedett az ország de facto vezetőjévé.

Gorbacsovot még visszahelyezték pozíciójába, a Szovjetunió elnöki székébe, de komoly befolyása már nem volt többé a politikában. A Szovjetunió tagköztársaságai sorban jelentették be a kilépésüket, az államszövetség (és Gorbacsov) számára a végzetes esemény Ukrajna decemberi (1991) döntése volt: Kijev is a függetlenségre szavazott, a Szovjetunió december 17-én – a tagköztársaságok döntése alapján – felszámolta önmagát. Gorbacsov egy hét múlva lemondott.

A kommunista rendszer és a Szovjetunió bukása után Oroszországban és a volt tagköztársaságokban bekövetkező mély gazdasági és társadalmi válságért sokan a szovjet birodalmat „szétverő” Gorbacsovot okolták, nem volt soha népszerű politikus hazájában. Ugyanakkor Nyugaton (és a szovjet megszállástól megszabadult volt szocialista blokk országaiban) továbbra is nagyra értékelték, gyakran hívták eseményekre, rendszeresen kitüntették (1990 béke-Nobelt is kapott).

Az utolsó évtizedben kiállt Putyin keményedő, Nyugat-ellenes, az egykori szovjet befolyási övezet bizonyos részei feletti ellenőrzést visszaszerezni próbáló politikája mellett.

Az idős, már nagyon beteg Gorbacsovval cseh és lett filmesek készítettek sok díjat nyert, 2020-ban bemutatott interjú-dokumentumfilmet „Gorbacsov. Heaven.” címmel (tavaly itthon, a BIDF-en is vetítették). Különösen megrázó amikor feleségéről, az 1999-ben elhunyt Rajsza Gorbacsováról beszél.

link Forrás

2018-ben a világhírű német rendező, Werner Herzog is készített egy nagy Gorbacsov-interjúfilmet (Meeting Gorbachev). Arra a kérdésre, hogy mit írjanak majd a sírkövére, a volt főtitkár ezt válaszolta: „Megpróbáltuk!”

link Forrás