Hiába a kampány, országszerte mindössze 39-en tanulnak majd az új tanárszakon

oktatás
2022 augusztus 31., 06:19
comments 5

Hét egyetem is meghirdette az először idén ősszel induló, Z-szakként emlegetett természettudomány-környezettan tanári képzést, amit komoly reklámkampánnyal harangoztak be, ennek ellenére alig jelentkeztek rá.

Az Eduline az idei általános és pótfelvételi statisztikái alapján azt írja, az ötéves tanári szakot az egész országban összesen tizenhárom hallgató kezdi majd el, az ennél jóval rövidebb mesterképzésre pedig huszonhatan jutottak be. Pedig az új szak az egyre súlyosabbá váló kémia-, fizika- és biológiatanár-hiányra adott volna választ.

A cikk szerint a természettudomány-környezettan tanári szakot meghirdető egyetemek azzal népszerűsítették a képzést, hogy a Z-generációra szabott (innen a szak beceneve) módszerekkel, gyakorlatorientáltan oktatnak majd, a hallgatók sokat tanulhatnak olyan fontos témákról, mint az ökológiai fenntarthatóság, és rendszeresen kimennek majd a természetbe, hogy így ismerjék meg a működését.

Az ötéves tanárképzést elvégzők a felső tagozatosoknak biológiát, fizikát, kémiát és természettudományt taníthatnak, a középiskola kilencedik és tizedik évfolyamán pedig természettudományt. A felvételin emelt szintű érettségit elfogadtak, és külön kiemelték, hogy humán beállítottságú diákokat is várnak.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem ötéves képzésére tizenhatan jelentkeztek, és végül öten kerültek be. A Szegedi Tudományegyetem alapszakára kilencen felvételiztek, de végül egy hallgatót sikerült felvenni, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem hat jelentkező és három felvett hallgatóval, a Nyíregyházi Egyetem egy hallgatóval zárta az általános felvételit. A Pannon Egyetemen, a Debreceni Egyetemen és a Pécsi Tudományegyetemen végül nem indult el a szak. A szakot mesterképzésként is meghirdették az egyetemek két vagy négy féléves formában, ezt az országban összesen huszonhatan kezdik majd el.

Egy év elején megjelent kutatás szerint az iskolák 43 százalékában nincs elegendő matematikatanár, egyharmadában nincs elég szakmai, természettudományos tanár vagy tanító, egynegyedében pedig nincs elég informatika- és nyelvtanár. A Felvi adatai szerint az idei általános felvételin összesen 11 977-en jelentkeztek valamilyen pedagógusképzésre, közülük 6449-en kerültek be.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.