Jön a nagy állami gázspórolás, 18 fokban didereghetnek a Miniszterelnökségen

gazdaság
2022 szeptember 08., 13:20

Komoly állami spórolási programot jelentett be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Mint mondta, az elszabaduló energiaárak miatt

25 százalékkal kell csökkenteni a gázfogyasztást az államigazgatásban és az állami vállalatoknál. A kórházakra és a bentlakásos szociális intézményekre nem vonatkozik a korlátozás, mindenhol máshol viszont, minisztériumoktól a kormányablakokig jelentősen csökkenteni kell a gázfogyasztást. Mint újságírói kérdésre a miniszter elmondta, ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy 18 fokra fűtik csak fel az államigazgatás intézményeit. Gulyás azt mondta, azt nem tudja garantálni, hogy minden állami intézményben 18 fok lesz, mert nincs mindenhol termosztát, de hidegebb lesz, mint eddig volt télen. Azt viszont nem támogatja a kormány, hogy az államigazgatásban dolgozók otthonról végezzék a munkát, hogy ne kelljen a munkahelyeket fűteni.

Gulyás a lakosságot is arra kérte, hogy az észszerűség keretein belül mindenki bánjon óvatosan az árammal és a gázzal. A miniszter szerint nem az a probléma, hogy elfogyhat a gáz, a magyar tározók több mint 65 százalékban fel vannak már töltve. A kérdés inkább az, hogy mennyiért lehet hozzájutni az energiához.

A 18 fokos fűtés az iskolákra egyelőre nem vonatkozik, de Gulyás szavaiból az derült ki, nincs kizárva, hogy ezekre is bevezetik ezt a korlátozást. Majd meglátjuk - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy az illetékes minisztériumnak meg kell vizsgálnia a kérdést.

photo_camera Gulyás Gergely a kormányinfón 2022. szeptember 8-án.

Ami a nem állami fenntartású szociális, oktatási és kulturális intézményeket illeti, Gulyás nem tudott igazán megnyugtató válaszokat adni, hogy a kormány segít-e, ha a fenntartó, adott esetben egy önkormányzat nem bírja fizetni a rezsiszámlákat. Kivételt képeznek persze az egyházi iskolák, mert Gulyás szerint a vatikáni szerződés szerint nekik mindent meg kell adni, amit az állami oktatási intézmények megkapnak.

A miniszter szerint ha az intézmények fenntartói nem tudják megoldani a működést, akkor lesz olyan, amelyik be fog zárni. Ezt a tanuszodákkal és kulturális intézményekkel kapcsolatban is elmondta. Hozzátette persze, hogy a kormány bárkivel tárgyal, az önkormányzatokra utalva, de túl sok konkrétumot nem árult el, hogy hogyan tudná és lenne hajlandó a kormány kisegíteni a bajba jutott önkormányzatokat. Kérdésre megemlítette, hogy nem kizárható valamilyen hitelkonstrukció, de egyelőre nincsenek tervek. Olyan viszont Gulyás szerint nem fordulhat elő, hogy egy önkormányzati cég csődje miatt valakinek a lakásában ne legyen fűtés. Ha ilyen eset állna elő, az állam közbe fog lépni.

Azt viszont elmondta, hogy a kormány lépni fog, hogy az MVM adjon ajánlatot az önkormányzatoknak. Ez azért érdekes, mert több önkormányzat is panaszkodik, hogy egyszerűen nem kap ajánlatot gáz- és áramellátási szerződésre. Ez nemcsak az önkormányzatok problémája, vendéglátósok is arról panaszkodnak, hogy nincs kivel megújítani a lejáró szerződéseiket, mert a szolgáltatók egyszerűen nem adnak ajánlatot.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.