Rágyújtották a kastélyát a baranyai férfira

bűnügy
2022 szeptember 08., 07:47
comments 3

A Baranya Megyei Főügyészség többszörösen minősülő emberölés bűntette miatt emelt vádat két férfi ellen, akik bári kastélyát rágyújtva végeztek egy férfival, hogy megszerezzék a vagyonát.

A vád szerint a rendkívül jó anyagi körülmények között élő férfi élettársa 2018-ban meghalt, amit nem tudott feldolgozni, és az alkoholba menekült. Ezt használták ki bűnözői csoportok, akik rászálltak, élősködtek rajta.

A két vádlott 2020 tavaszán költözött be a férfi budapesti házába. Elhatározták, hogy megölik és megszerzik a vagyonát. Saját gyógyszereit és más gyógyszereket itattak vele alkoholban feloldva. Erről az áldozat mit sem tudott.

A vádlottak több módon is próbáltak hozzájutni a vagyonához. Többek közt a férfi tudta nélkül eladtak az egyik cége telephelyéről nagy mennyiségű fémhulladékot. Értékpapírjainak egy részét, közel 180 millió forint értékben szintén megpróbálták értékesíteni.

A férfi 2020 júniusától gondnokság alatt állt, ekkor a vádlottak átköltöztették bári kastélyába. A kastélyból hónapokon keresztül, több tízmillió forint értékben vittek el bútorokat, borokat.

Ettől fogva a vádlottak a férfit gyakorlatilag fogva tartották, bántalmazták.

A férfinak 2020 augusztusában Budapesten a rendőrségen, illetve a járási hivatalban kellett volna megjelennie, amit a vádlottak mindenképpen meg akartak akadályozni. Elhatározták, hogy megölik. Az egyik férfi – hogy elterelje magáról a gyanút - Budapestre utazott, meghagyva a másik vádlottnak, hogy közös tervüket hajtsa végre. A másik vádlott éjszaka megfojtotta a sértettet, majd a kastélyban égésgyorsító anyagot locsolt szét. Óriási tűz lett. A férfi ezután szállására sietett, azt a látszatot keltve, hogy ott aludt.

Az ügyről korábban részletesen írt az Átlátszó.

A vádlottak cselekménye előre kitervelten, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés bűntettének megállapítására alkalmas. Az ügyészség a vádiratban életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.