Három csapat, amelyek mindenkit emlékeztetnek arra, hogy mit jelent a futball

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
szeptember 11., vasárnap 14:32

„Az európai futball bajban van. Ugyanazok a csapatok nyerik ugyanazok a trófeákat ugyanazokkal az ellenfelekkel szemben szinten minden szezonban, szinte minden országban, és ez csak egyre rosszabb lesz. Toxikus körforgás alakul ki, amiben néhány kiválasztott csapat gyűjt be minden sikert, hatalmat és figyelmet. Ez pedig megfoszt minket az új futballtörténetekről, pedig számomra mindig is erről szólt igazából a futball. Szerencsére az előző szezonban több helyen is volt esélyük kisebb csapatoknak győzelmekre. Így útra keltem, hogy dokumentáljam a történetüket, a kultúrájukat, és megmutassam: bár nem minden a győzelem, a futballnak szüksége van különböző győztesekre, hogy újra emlékeztessenek arra, miért szeretjük ezt a játékot.”

Ezzel a felvezetéssel kezdődnek az epizódok a Copa 90 internetes futballcsatorna Once in a Lifetime (Egyszer az életben) című mini-dokumentumsorozatában. Készítője, az ausztrál Eli Mengem a '21/22-es szezonból a Real Betis Spanyol Kupa-győzelmével, a Trabzonspor török bajnoki címével és a Freiburg Német Kupa-döntőbe jutásával foglalkozik. A félórás részekben nem az kerül a középpontba, ami szigorúan véve a pályán történik: nincs szó taktikáról, futballszakmai kérdésekről, vagy arról, miért éppen most jutottak a szokásosnál magasabbra ezek a csapatok.

Eli Mengem Freiburg-szurkolókkal a berlini kupadöntőn

Eli Mengem inkább antropológusi érdeklődéssel közelít ezeknek a nagyon erős helyi beágyazottságú kluboknak a világához. Szurkolókkal, klubtagokkal, helyiekkel beszélget a döntő meccsek előtti, izgatottsággal teli napokban, és azt mutatja be, mit jelent egy-egy város klubja az ott élő embereknek, és hogy a csapatokon keresztül mit lehet megérteni a világnak arról a részéről. Módszere ahhoz hasonló, ahogy Anthony Bourdain az evésen keresztül mesélt a világról, csak ő a futballon keresztül teszi ezt. (Egy korábbi, derbikről szóló sorozatában a Fradi-Újpest rivalizálásról is készített riportot.)

Mindezek mellett ügyes dramaturgiával az epizódok végére mindig eléri, hogy

a szurkolók arcát nézve izgulni lehet olyan meccsek alakulásán, aminek egyébként már rég lehet tudni az eredményét.

Betis: Akik azzal biztatják a csapatot, hogy úgyis kikapnak

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt