Királynőnek öltözött, két évet kapott érte

külföld
2022 szeptember 13., 12:31
comments 3

Egy thai aktivista a királynő által is hordott rózsaszín selyemruhában sétált a vörös szőnyegen, miközben kísérője esernyőt tartott a feje fölé. Mindez még 2020-ban történt egy bangkoki demonstráción, az aktivistának pedig most két év börtönbüntetéssel kell szembenéznie, amiért megsértette a monarchiát. Thaiföld törvényei szigorúan tiltják a király és családja kritizálását, kifigurázását.

link Forrás

Maha Vadzsiralongkorn thai király 2019-es trónra lépése óta egyre gyakrabban büntetnek meg embereket a monarchia kritizálásáért. 2020 novembere óta 210 tiltakozót ítéltek el, több emberjogi szervezet is aggodalmát fejezte ki emiatt.

Az aktivista azért a 2020-as tüntetésért kapta büntetésért, amelyet a király lánya által szervezett divatbemutatóval egy időben tartottak. „Nem állt szándékomban bárkit is kifigurázni. Magamnak öltöztem fel aznap, önmagam egy verziójaként, thai tradicionális öltözékben” – mondta az ítélet kihirdetése előtt.

„A divatbemutató kigúnyolása szatirikus megmozdulás volt, az ország politikai helyzetét mutatta be” – mondta az Amnesty International szóvivője. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.