Részegen vezetett, a Petőfi hídon rámászott egy robogóra, majd azt autójával hazáig tolta, mint egy talicskát

bűnügy
2022 szeptember 16., 04:47
comments 1

A BRFK folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki szeptember 11-én éjjel a Petőfi híd XI. kerületi szakaszán, Buda felé haladva nekiütközött egy robogónak, ami addig előtte ment. De ennek ellenére nem állt meg, inkább ment tovább, és talicskaként tolta a kocsi eleje alá szorult robogót.

photo_camera Fotó: police.hu

Percekkel később valaki értesítette a tűzoltókat, hogy a XI. Irinyi József utcában áll egy autó, ami összegyógyult egy robogóval. Végül itt találták meg az egyébként bérelt autó vezetőjét, a 33 éves M. Imrét, akiről alkoholszondával sikerült megállapítani azt is, hogy ittas volt.

A férfit segítségnyújtás elmulasztása és súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés gyanúja miatt hallgatták ki, jogosítványát bevonták. Azt mondta, csak azért nem állt meg rögtön a baleset után, mert úgy gondolta, veszélyes, ha a hídon állítja meg az autót.

A rendőrség közleményéből az a fontos részlet, hogy mi történt a robogó vezetőjével – ott maradt-e a hídon, M. Imre hazáig tolta őt, mennyire sérült meg –, nem derült ki.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.