Néhány hónap alatt 53 ingatlant kaptak az egyházak teljesen ingyen

egyház
2022 szeptember 19., 05:11
comments 8

Az Orbán-kormány tizenkét éve alatt az egyházak összesen 171 ingatlant kaptak meg ingyen, ebből 53 ingatlan tulajdonjogát az idei évben szerezték meg, írja az rtl.hu.

2010 óta legalább 28,7 milliárd forint értékű ingatlanról mondott le az állam az egyházak javára, 2022-ben erre 3,1 milliárd forint jutott. A kedvezményezettek általában a nagy egyházak és a hozzájuk tartozó vallási irányzatok, de a kisebb felekezetek is kaptak pár épületet.

photo_camera Fotó: Varga György/MTI/MTVA

Az ingatlanok ingyenes átadását egy 2007-ben elfogadott törvény teszi lehetővé. Kezdetben az Országgyűlés döntésére is szükség volt, az elidegenítésről külön törvényt kellett alkotni. Az Orbán-kormány viszont később módosította a törvényt, már elég egy határozat is az átadáshoz.

A jogszabály szerint az ingatlanokat célhoz kötötten kapják meg az egyházak, csak a meghatározott feladatok ellátása érdekében használhatják azokat.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóosztálya az RTL-nek részben az ingatlanokkal járó pluszfeladatokkal és az elvett egyházi javak utáni kártalanítással indokolta a tulajdonjog megszerzésének fontosságát. Azt is mondták, hogy „az intézmény működtetése, fenntartása, az intézmény hosszú távú szakmai működésének tervezhetősége sokkal könnyebb, ha az adott intézmény saját tulajdonú ingatlanban működik.”

A korábbi években hitéleti, oktatási vagy kulturális feladatok ellátására kaptak ingatlanokat az egyházak. Az utóbbi hónapokban a hivatalos indoklás szerint az állam sok esetben szociális és gyermekvédelmi célokra hivatkozva mond le a saját vagyonáról. Az állam egyre nagyobb mértékben szervezi ki a feladatait a felekezeteknek. De nagy szerep jut nekik a szociális otthonok működtetésénél, és a gyermeküdültetésben is.

Az egyházak 2010 óta – a Magyar Hang összesítése szerint – ezermilliárd forintnál is több támogatást kaptak különböző jogcímeken.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.