Négy embert vettek őrizetbe Izlandon terrortámadás előkészítésének gyanújával

Terrorizmus
2022 szeptember 22., 18:50
comments 2

Négy embert vettek őrizetbe Izlandon „terrortámadás” előkészítésére való szövetkezés gyanújával. A kis észak-európai szigetországban feltehetően ez az első ilyen jellegű őrizetbe vétel.

„A szerdai rendőrségi műveletek egy terrortámadás előkészítéséről folytatott nyomozás keretébe illeszkednek” – mondta újságíróknak Karl Steinar Valsson, az országos rendőrség felügyelője.

Kilenc helyszínen több félautomata fegyvert (amik közül többet 3D-nyomtatással állítottak elő), valamint több ezer töltényt foglaltak le.

Négy, 20-as éveiben járó izlandi állampolgárt állítottak elő Kopavogurban, a főváros, Reykjavík egyik elővárosában, és az ország délnyugati részén fekvő Mosfellsbaerben egy szerdai nagyszabású művelet során, amiben kb. ötven rendőr vett részt. Az előállítottak közül kettőt azóta előzetes letartóztatásba helyeztek.

A gyanúsítottak indítékai egyelőre ismeretlenek, de a célpontok feltehetően „különböző intézmények és állampolgárok” voltak, az esetleges célpontok között lehetett a parlament és a rendőrség is – közölte Valsson.

A rendőrség közölte, hogy vizsgálja, vannak-e kapcsolatok a gyanúsítottak és szélsőséges szervezetek között, és kapcsolatba lépett külföldi hatóságokkal is.

photo_camera Fotó: Nick Fox/Only France

„Amennyire tudjuk, ez az első ilyen típusú nyomozás Izlandon” – mondta a felügyelő.

A 375 ezer fős országot 2008-ban „a világ legbékésebb országának” nyilvánították. Izlandon ritka az erőszak, a bűnözési arány az egyik legalacsonyabb a világon, bár az erőszaknak az utóbbi években tapasztalt növekedése aggasztja a hatóságokat. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.