Több mint 200 milliárd forintos veszteséggel zárta az első félévet az MNB

gazdaság
2022 szeptember 30., 18:40
comments 11

A tavalyi minimális nyereség után az első félévben 200,9 milliárd forintos vesztesége volt az MNB-nek – írja a Portfolio.hu a jegybank pénteken megjelent féléves jelentésére hivatkozva. A lap szerint a bukás a kamateredmény romlásának tudható be. Ahogy már a tavalyi második félévben is látszott, a magasabb kamatok kedvezőtlenek a jegybanki eredmény szempontjából.

photo_camera Fotó: Soós Lajos/MTI/MTVA

A veszteség nem csak a tavalyi hasonló időszak 8,8 milliárdos profitjához képest jelentős romlás, de a 2021 második felében mért 65,9 milliárdos mínuszhoz képest is – derül ki jelentésből.

Ráadásul a mostani jelentős veszteség úgy jött össze, hogy a devizaváltáson 178,2 milliárdos nyeresége volt a jegybanknak, ami 2020 első féléve óta a legmagasabb.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.