Újra csak gyógyszertárban kaphatók a koronavírus-gyorstesztek

járvány

Korábban a járvány elleni védekezés érdekében lehetővé tették, hogy szélesebb körben legyen hozzáférhető a gyorsteszt. 2022 elején – miután sok panasz érkezett – a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított, és kiderült: míg Európa legtöbb országában csak pár euróba kerülnek a Covid-gyorstesztek, addig itthon 8 eurót is elkérnek egy-egy tesztért a patikákban.

Pozitív koronavírus-antigéngyorsteszt február 4-én Párizsban.
Illusztráció: Amaury Blin/Hans Lucas via AFP

A versenyhivatal ezért – a francia gyakorlat mintájára – javasolta a kormánynak, hogy 3 hónapra tegye lehetővé a gyorstesztek patikán kívüli eladását, így a gyógyszerforgalmazási engedéllyel rendelkező összesen kb. 800 drogéria, élelmiszerbolt és benzinkút is árulhatta. A kormányrendelet a vészhelyzet megszűnése után még 3 hónapig adott erre lehetőséget, ez járt most le. Hogy ez a gyorstesztek árának növekedését hozza-e, még nem tudni. (Népszava)