Mészáros Lőrinc százezer forintos rezsitámogatással segít

PÉNZ
2022 október 05., 09:06

„A dolgozói iránt érzett felelősségből minimum nettó százezer forintos rezsitámogatást fizet minden munkavállalójának a Mészáros Csoport” – írta közleményében Mészáros Lőrinc cége, hozzátéve, hogy ezt az összeget „a megemelkedett rezsiköltségek és a növekvő infláció okozta terhek enyhítésére„ szánják, és december végéig kapják meg a vállalatcsoporthoz tartozó cégek.

Az alapító Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó beszédet mond a Mészáros Alapítvány VI. konferenciáján Balatonalmádiban 2022. augusztus 2-án.
photo_camera Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó beszédet mond a Mészáros Alapítvány VI. konferenciáján Balatonalmádiban 2022. augusztus 2-án. Fotó: Vasvári Tamás/MTI/MTVA

Mint írják, a Mészáros Csoport több mint 25 ezer dolgozót foglalkoztat, ők mind megkapják ezt az egyszeri, nettó százezer forintos támogatást, ami „egy átlagfogyasztással rendelkező dolgozónak 3-4 havi többlet áram- és gázszámláját fedezi”. Ehhez hozzátették, hogy a felsővezetők nem kapnak pénzt.

A közleményt azzal zárják, hogy azt remélik, „egyre többen lesznek azok a hazai munkáltatók, amelyek ugyan maguk is küzdenek a megemelkedett energia- és alapanyagárakkal, valamint az inflációval, de pénzügyi helyzetükhöz mérten kompenzálni tudják dolgozóik megugró terheit”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.