Lejárt gyógyszerek miatt haltak meg leukémiás gyerekek Jemenben

külföld
2022 október 14., 17:02

Lejárt gyógyszerek okozták leukémiás gyerekek halálát a jemeni főváros egyik kórházában - közölte pénteken a jemeni felkelők vezetése alatt álló főváros, Szanaa egészségügyi minisztériuma.

A közlemény szerint mintegy tíz, leukémiában szenvedő, 3-15 éves korú gyerek halt meg olyan csempészett rákellenes gyógyszer miatt, melynek lejárt a szavatossága. A halálozások időpontját nem közölték. A minisztérium vizsgálatot indított a halálesetek körülményeinek feltárása érdekében, hozzátéve, hogy a szaúdi koalíciós erők is felelősek az ügyben, mivel korlátozzák a húszik által ellenőrzött területek gyógyszerellátását.

A gyógyszermérgezések elkerülése érdekében a húszi egészségügyi intézményekben egy ideje már csak bizonyos betegségek kezelését vállalják. A húszi kormányt a koronavírus-járvány idején az a vád érte, hogy hamis halotti bizonyítványok kiadására kényszerítette az egészségügyi dolgozóit.

Az Irán által támogatott húszi erők 2014-ben foglalták el az ország északi részét és a fővárost, Szanaát, menekülésre kényszerítve a jemeni kormányt. A Szaúd-Arábia vezette és az Egyesült Arab Emirátusok támogatását is élvező koalíció 2015-ben lépett be a konfliktusba azzal, hogy megpróbálja visszasegíteni a hatalomba a nemzetközileg elismert jemeni kormányt.

Az immár a nyolcadik évébe lépett jemeni konfliktus a világ egyik legnagyobb humanitárius válságát idézte elő, mely eddig több mint 150 ezer áldozatot követelt. A háborús állapotok megbénították az ország kereskedelmét, így csempészhálózatok jöttek létre az alapvető élelmiszerek és gyógyszerek beszerzésére, a húszi felkelők és a szaúdi koalíció ellenőrzése alatt álló területeken egyaránt.

Október elején nem sikerült az egész országra kiterjedő tűzszünetre változtatni azt a viszonylagos nyugalmat, amely fél éve tart az országban. A kudarcért egymást hibáztatják a szembenálló felek: a húszik szerint az ENSZ felelőssége, hogy nem vezettek eredményre a tárgyalások, az Egyesült Államok jemeni megbízottja viszont azt állította, hogy a húszi felkelők túlzott követelései miatt nem született megegyezés. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.