„Hová fog kifutni ez az egész?” – kérdeztem egymás után a tiltakozó tanárokat a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium általános iskolai épületénél. Valaha Orbán Viktor is ebbe az intézménybe járt.

Hetek óta tüntetnek, élőláncoznak, sztrájkolnak, engedetlenkednek a pedagógusok, de vajon mi lesz belőle?

„Semmi” – válaszolta a péntek reggeli élőlánc egyik tagja. Havonta nettó 235 ezer forintot keres, több másodállásra és extra bevételre van szüksége a normális megélhetéshez, ami esetében azt jelenti, hogy megengedheti magának a drágább párizsit. Nettó 400 ezernél már el tudná engedni a pluszmunkát.

Realistának mondta magát, aki esélyt sem lát arra, hogy a kormány tegyen valamit a korszerű oktatásért, mégsem látja értelmetlennek a tiltakozásokat. Szerinte ez az egyetlen eszközük, hogy szolidaritást ébresszenek a társadalomban, és úgy érzi, a többség szimpatizál velük. Mostanában például sokkal kevesebb „bezzeg nyáron nem dolgoztok”-típusú kommenttel találkozik.

Ha megvalósulna a csütörtökön Gulyás Gergely által belengetett béremelés, az szerinte valamelyest könnyítene a helyzeten, de egyáltalán nem oldaná meg a gondokat.

Gulyás azt mondta, jövőre 21 százalékkal, 2024-ben a jelenlegi bázishoz viszonyítva közel 25 százalékkal, 2025-ben pedig - szintén a mostani bázishoz képest - 29-30 százalékkal emelnék a béreket az uniós kohéziós pénzekből, amikről még nem egyeztek meg Brüsszellel.

A tanár szerint egyrészt évekre van szükség, hogy a magasabb fizetések vonzóbbá tegyék a tanári pályát, másrészt távolról sem csak a bérekkel van a probléma. „Attól még a tananyag túlzsúfolt, attól még rossz ebben a rendszerben tanulni és dolgozni.”

Szerinte a kormány azért szűkíti a tiltakozást a bérkérdésre, hogy letörje a szolidaritást. „Azzal lehet leginkább lázítani az embereket, hogy kinek mennyi a fizetése” – mondta. Úgy véli, hogy ha megemelik a fizetéseket, az oktatást feszítő többi problémán már nem fognak annyian fennakadni.

Miért kell ehhez uniós pénz?

Egyelőre kollégái sem tartják sokra a fizetésemelésről szóló terveket. „Amíg feltételes módban van, addig komolytalan” – mondta egy tanár, aki nem érti, miért kell ehhez megvárni az uniós pénzeket, miért nem lehet állami forrásból finanszírozni. „Szerintem mi is vagyunk annyira fontosak, mint a rendvédelmisek.”

„Szegény ember az, aki ígérni sem tud” – mondta egy harmadik tanár a bejelentésre reagálva.

„De nem is ez az elsődleges probléma, hanem a gyerekek leterheltsége. Kilenc órája van egy alsósnak. Nincs oktatási minisztérium, nincs szabad tankönyvválasztás, központosítás van” – sorolta a bajokat egy angoltanár, aki elegendő szakos tanár híján helyettesített már testnevelést, éneket, matekot és fizikát is. A hatványos kérdésekre próbált válaszolni, de a fizikánál lefagyott. „Az nem szakszerű helyettesítés, hogy felírom a táblára, amit odaad a kolléga.”

A gyereknek élni sincs kedve, mire hazamegy

Tanárok és diákok mellett szülők is részt vettek az élőláncban. „A remény vész el utoljára. Más lehetőséget nem látunk” – mondták, amikor arról kérdeztem őket, vajon mi hajtja még a tiltakozásokat.

„Szarok a tankönyvek, tele vannak hibákkal, ki se nyitják.” Alsós gyerekeiken azt látják, hogy mire délután 4-kor hazaérnek az iskolából „élni sincs kedvük”.

Az egyik szülő, aki egyben egy másik helyi iskolában tanít, az elavult felszerelésre panaszkodott, szerinte informatikaórára lassan saját egeret kell vinni, de természettudományos órákon is alig tudnak kísérletezni.

„Ma már csak lelkiismeretből tanítanak, akik tanítanak. Azért dolgozol, hogy értéket adj a gyereknek. Nem a fizetésért.”