Elmeorvosi vizsgálatot kérnek a nőnek, akit a 12 éves párizsi kislány meggyilkolásával gyanúsítanak

bűnügy
2022 október 18., 14:24

A Dahbia B-ként azonosított 24 éves nő, akit a 12 éves Lola Daviet meggyilkolásával vádolnak, visszavonta vallomását, melyben azt mondta, hogy nővére lakásában megerőszakolta, megkínozta majd megölte a lányt. A nő arra hivatkozik, hogy csak egy álmot mesélt el a rendőrségen. Ügyvédje elmeorvosi vizsgálatot kért védencének, hogy megállapítsák, bíróság elé állítható-e a nő. Az már korábbi hírekben is szerepelt, hogy a nő hajléktalan és többféle mentális zavarral küzd.

A gyanúsított a térfigyelő kamera felvételén belép a házba.
photo_camera A gyanúsított a térfigyelő kamera felvételén belép a házba. Fotó: France24

A kislány összekötözött és letakart holttestét péntek este, egy műanyagdobozban találták meg a ház tövében. Lola családja és a gyanúsított nővére egy társasházban lakott Párizs XIX. kerületében. Térfigyelő kamerák rögzítették, hogy Dahbia B. hazáig követte a kislányt, aki épp az iskolából ment hazafelé péntek délután, és együtt mentek be a házba. A nőt később a helyiek látták, amint egy nagy műanyag dobozt húzott a környéken.

Az eset sokkolta Párizst, a ház elé sokan virágokat vittek Lola emlékére. A BBC cikke szerint a kislány iskolájában a diákok és a szülők is ki voltak borulva hétfő reggel. Az iskolát meglátogatta Pap Ndiaye oktatási miniszter és Anne Hidalgo párizsi polgármester is, illetve pszichológusokat küldtek az iskolába, hogy segítsenek a gyerekeknek feldolgozni az ügyet. Brigitte Macron „abszolút megvetendő és elviselhetetlen tragédiának” nevezte az esetet. (France24, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.