Féktelen, ordenáré és nagyon vicces a legújabb Kabaré

KULTÚRA
2022 november 01., 13:11
comments 2

Aggodalomra semmi ok, Sally Bowles nem esett otromba színházi hentesmunka áldozatául, a Hodworks kortárstánc-együttes és a Dollár Papa Gyermekei színházi műhely közös előadásának a címén kívül ugyanis semmi köze a világhírű musicalhez. (Különben is, azt c-vel írják. Willkommen, bienvenue, welcome!) És ha bárki Sas József szellemének megidézésében reménykedik, azt is le kell hűtenem, mert egy fia szóvicc nem sok, annyi sincs benne.

A színlapon mindössze annyi áll: „Eljött az ideje a kabaré felélesztésének”, majd a szó magyarázatát idézi az értelmező kéziszótárból. Már nem emlékszem, miért akartam megnézni a darabot, de megmondom őszintén, nem indultam neki nagy reményekkel, sőt – de erről nem az alkotók tehetnek. Az utolsó előadás, ami nagyon tetszett, 2020-as volt (az Örkényben a Kertész utcai Shaxpeare-mosó), azóta minden tánc- és prózai darab, amit láttam, legfeljebb egyszer nézhető, de tökéletesen felejthető, semmilyen vagy egyenesen rémes volt.

Ehhez képest amit a Trafóban kaptam a pofámba, az mindenen túltett, és még sokáig emlékezni fogok rá.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.