Újra itt a Verzió, az emberi jogi dokumentumfilmek éves ünnepe

FILM
november 4., 12:57

November 8. és 20. között zajlik idén a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, ezúttal már 19. alkalommal, 40 országból 75 dokumentumfilmjével.

A korábbi évekhez hasonlóan november 9. és 16. között Budapesten a Toldi, a Művész és a Kino mozikban lehet megnézni az idei versenyprogramot és a kísérő filmeket, míg öt vidéki városban (Debrecen, Kecskemét, Pécs, Szombathely, Szeged) tematikus blokkokban lehet elcsípni a filmek közül sokat, majd november 14. és 20. között a fesztivál online filmtára, a Verziótéka segítségével lehet otthon is megnézni a filmeket. A vetítésekről minden további infót a fesztivál honlapján lehet fellelni.

Az idei fesztivál szlogenje az Égető témák lett, és ehhez kapcsolódik a nemzetközi verseny programja, melyben többek között ott lesz a szlovák oknyomozó újságíró, Ján Kuciak meggyilkolásáról készített film (Egy újságíró meggyilkolása), az amerikai csapatok afgán kivonulásáról forgatott Visszavonulás, a legnagyobb palesztin menekülttábor életéről szóló filmes napló (Kis Palesztina – Napló egy ostrom alatt álló városból) vagy a Mianmarból kicsempészett rövidfilmekből összeállított körkép (Mianmari naplók).

Nagy súly jut a versenyfilmek között a női történetekre fókuszáló filmnek: a Sinjar angyalaiban három jezidi nő igyekszik kiszabadítani lánytestvéreket az Iszlám Állam fogságából. A Túl a traumán című filmben horvát nőket ismerhetünk meg, akik a horvát függetlenségi háború idején szexuális erőszak áldozataivá váltak. A Nelly és Nadine két nő valószínűtlen szerelmi története, akik 1944 karácsony estéjén, a ravensbrücki koncentrációs táborban szerettek egymásba, és látható lesz a f@ck this job című film, ami arról szól, hogy hogyan tud elindítani egy független csatornát egy nő Oroszországban.

Lesz idén gálavetítés is: a november 12-ei díjátadó utáni gálán lesz A karmester magyarországi ősbemutatójára. A film a nemzetközi elismerésnek örvendő, kiemelkedő karmester, Marin Alsop életét mutatja be, aki nőként elsőnek vívta ki, hogy egy szimfonikus zenekar karmestere lehessen.

Lesz idén is hazai verseny is, a magyar dokumentumfilmes programot itt lehet böngészni, és Ózd: A munkásosztály alkonya címmel különleges vetítés lesz november 13-án 16:00-tól a Művész moziban, ahol Almási Tamás Szorításban, majd Debre Zsuzsa Elmúlt, oszt jól van című filmeket vetítik. Vetítések után beszélgetés lesz a két rendezővel.

Minden további kísérőesemény, jegyinformáció és hasonlóak a Verzió oldalán.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt