Idén nem lesz pedagógus-béremelés, a többi sztrájkkövetelésben sem volt semmilyen előrelépés

oktatás
2022 november 7., 17:01
comments 29

Több mint 2 órás sztrájktárgyalás folyt az Oktatási Hivatalban, a Szalai utcában a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár között.

Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országos választmányának vezetője a tárgyalás után elmondta, hogy idén nem lesz semmilyen béremelés, és a többi sztrájkkövetelésünkben sem történt semmilyen előrehaladás. Komjáthy azt mondta, „halvány ígéretet” kaptak arra, hogy a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek heti 40 órás munkaidejét csökkentik.

Komjáthy szerint a legjobb eset, hogy januártól 20 százalékkal növelik a tanárok bérét, ha megjönnek az EU-s pénzek (amiket a kormány önkényesen nevezett meg feltételként), a legrosszabb esetben 10 százalékkal emelnének. A fizetésemelést lényegében elviszi az infláció, ami szeptemberben 20 százalék felett volt.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke elmondta, hogy a kormány új bértáblában gondolkodik, amihez jogszabályt kellene módosítani. Azt mondta, a kormány a vészhelyzetben elég sok mindenben megkerülte a Parlamentet, ezt most is megtehetné. Totyik szerint egyelőre azt ígérték, hogy a pedagógusok fizetése 2025. január 1-ig fogja elérni a diplomás átlagbér 80 százalékát, 2024-ben pedig a diplomás átlagbér 72 százaléka lesz.

„A társadalmi nyomás előtt a kormány kezd meghajlani, ez elmozdulást jelent, de hogy ezt hogyan fogja betartani, arra nagyon kíváncsiak vagyunk” – mondta Totyik, hozzátéve, hogy egyszer már minimálbérhez igazították a bért, de 2014-ben ezt gondolkodás nélkül felrúgta a kormány.

photo_camera Fotó: Németh Dániel / 444

A sztrájkbizottságot Maruzsa hívta össze, miután a szakszervezetek többször is hiába kezdeményezték az egyeztetéseket, még Orbánhoz is fordultak nyílt levélben. A Mérce kérdésére elmondták, hogy idén még lesz tárgyalás, de csak november 26-án.

A Tanítanék Mozgalom közölte, hogy: „Hihetetlen és megalázó, hogy a kormány képviseletében Maruzsa Zoltán államtitkár még mindig nem tudott előállni olyan javaslattal, ami legalább a pedagógusok napi megélhetési problémáit rendezi. Ez lenne az első lépés, hogy az oktatás rendszerszintű reformjáról egyáltalán beszélhessünk.”

A szervezet kitart az eddigi követelései mellett:

  • Az oktatási dolgozók bérét a kormány igazítsa a diplomás átlagbérhez!
  • A kormány állítsa vissza a pedagógusok sztrájkjogát!
  • Vegyék vissza a polgári engedetlenségük miatt kirúgott tanárokat, a kormány hagyja abba a tanárok fenyegetését!

„Amíg ezeket a követeléseket a kormány nem teljesíti, addig folytatni fogjuk az ellenállást és a polgári engedetlenségi hullám szervezését az oktatásban! Követeljük továbbá Maruzsa Zoltán azonnali lemondását, hiszen ma bebizonyította, hogy alkalmatlan a közoktatás ügyének elősegítésére” – írják. (A lemondás követelése azért is érdekes, mert a CEU Demokrácia Intézetének kerek asztalán többek között ezekről a kérdésekről beszéltek oktatási szakemberek: Miért nem vállalják fel a szakszervezetek, hogy politizálnak? Miért sztrájkolnak, ha közben azt mondják, kiherélték a sztrájkjogot? Mit gondolhatnak a kistelepülések tanárai? Merre tovább?)

A Tanítanék Mozgalom következő országos munkabeszüntetés napja november 18.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt