Donald Trump amerikai exelnök nagy lendülettel támadt rá a Republikánus Párt új reménységére, a floridai Ron DeSantisra. Az eheti félidei választáson a floridai kormányzó DeSantis rendkívül jól szerepelt, még jobban ráerősítve azokra a várakozásokra, hogy akár a 2024-es előválasztás egyik republikánus esélyese lehet az elnökjelöltségért vívott küzdelemben.
Ugyanezen az előválasztáson tervez indulni Donald Trump is, aki a várakozások alapján napokon belül bejelentheti indulását, és akinek szemlátomást nem tetszik, hogy DeSantis egyre inkább ellopja előle a showt. A helyzetet bonyolítja, hogy bár Trump maga nem indult az idei időközi választáson, mégis egybehangzó elemzések szerint a választás nagy vesztese volt, ugyanis számos általa támogatott jelölt kifejezetten rosszul szerepelt, tevékenyen hozzájárulva ahhoz, hogy elmaradjon az előzetesen sokak által várt nagy republikánus hullám.
DeSantist az amerikai portrécikkekben már többször írták le úgy, hogy „olyan, mint Donald Trump, csak aggyal”, és szemmel láthatólag Trump nehezen viseli, hogy új dudás van a környéken. Már az időközi választás előtt kevéssel rövid fenyegetést küldött egykori pártfogoltjának, megüzenve, hogy többet tud róla, mint a felesége, most pedig hosszú bejegyzésben ócsárolta a floridai politikust, többek között átlagosnak nevezve, aki az összes sikerét kizárólag Trumpnak köszönheti.
Trump bejegyzésében a BBC összefoglalója szerint DeSantist súlytalan politikusként írta le, aki szánalmas állapotban volt 2017-ben, amikor először indult kampányban, és csak Trump támogatásának köszönhetően győzhetett. A Trump által Ron DeSanctimonious néven illetett floridai politikus a volt elnök szerint politikai játszmákat folytat, amikor nem hajlandó kijelenteni, hogy nem indul majd az elnökjelöltségért 2024-ben, de Trump szerint ha végül indul, ki fog kapni.
Trump a hírek szerint akár már jövő kedden bejelentheti az indulását, emellett a BBC szerint arra számított, hogy nem lesz kihívója a Republikánus Pártban. Ehhez képest most már az eddig kifejezetten Trumphoz húzó jobboldali sajtó egy része is látványosan elkezdett átállni:
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.