8658 év börtönre ítélték a tévés szektavezért Törökországban

bűnügy
2022 november 17., 12:49
comments 2

Adnan Oktar tévés szektavezért az isztambuli legfelsőbb büntetőbíróság a perújítási eljárás során bűnösnek találta többek közt szexuális visszaélés és szabadságtól való megfosztás miatt, és 8658 év börtönre ítélték. Tíz társára ugyanilyen hosszú büntetést róttak ki.

Adnan Oktar elfogásakor 2018-ban
photo_camera Adnan Oktart a bíróságra viszik 2018-ban Fotó: ISA TERLI/Anadolu Agency via AFP

A férfi tévéműsorában kevés ruhába öltözött fiatal nőkkel vette magát körül, akiket cicuskáknak nevezett, közben pedig kreacionista és konzervatív eszmékről prédikált. A 66 éves férfit és több száz követőjét 2018-ban tartóztatták le, miután a villájában tartott rendőrségi razzia során kiderült, hogy bűnszervezetet vezetett egy iszlám szekta álcája alatt. Ennek részeként nemzetközi evolúcióellenes kampányokat folytatott különböző kiadókon és médiumokon keresztül. Online tévécsatornáját, az A9 TV-t is bezárták.

A férfit 2021-ben már elítélték tíz különböző vádpontban, egyebek mellett bűnszervezet vezetése, politikai és katonai kémkedés, kiskorúak szexuális bántalmazása, nemi erőszak és zsarolás miatt. A vádak között szerepelt a Fethullah Gülen amerikai muzulmán tudós által vezetett hálózat segítése is, akit Törökország a 2016-os sikertelen puccskísérlet kitervelésével vádol. Oktar akkor 1075 évet kapott, de egy fellebbviteli bíróság megsemmisítette az ítéletet. (Al Jazeera)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.