Egy hónap kellett hozzá, hogy online is kitölthető legyen a nemzeti konzultáció

POLITIKA
november 17., 14:29
comments 16

Orbán Viktor október elején, Berlinben szórakoztatta hallgatóságát azzal az állítással, hogy Magyarország a világ 5. leginkább high-tech országa, majd pár nappal később elindult az újabb nemzeti konzultáció, ezúttal az Orbán Viktor által minden egyes alkalommal megszavazott brüsszeli szankciók ellen.

Október 14-én már arról számolt be a magyar kormány a Facebookon, hogy elkezdték postán kézbesíteni a konzultációs íveket, ugyanakkor az online kitöltési lehetőség sokat váratott magára: csak pont egy hónappal később, november 15-én jelentette be Dömötör Csaba államtitkár, hogy megnyílt a lehetőség a netes kitöltés előtt is, azóta pedig már Orbán is közölte, hogy immár az interneten is elérhető a konzultáció.

Az nem világos, hogy mi tartott ennyi ideig az oldal összehozásán. Hogy nem tudatosan csúsztatták el az online kitöltés kezdetét, azt valószínűsíti, hogy hétfőn egy konzultációs lakossági fórumon Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő arról beszélt, hogy nagyon reméli, hamarosan indul az online konzultáció is, de ő már nem akar ezzel kapcsolatban semmit sem ígérni.

A korábbi konzultációkat sok kritika érte, nemcsak a sokszor teljesen nyíltan csúsztató és sugalmazó kérdésfeltevéset miatt, hanem azért is, mert rendkívül egyszerűen lehetett egyetlen számítógépről rengeteg alkalommal kitölteni, ezért aztán egyáltalán nem lehetett komolyan venni a kormány által közölt részvételi adatokat. Hogy esetleg ezeket a kiskapukat sikerült-e most bezárni a kormány által megbízott informatikusoknak, és ezért volt a csúszás, azt egyelőre nem tudjuk, de vélhetően hamarosan kiderül.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt