Orbán szerint Magyarország sosem szavazta meg a szankciókat, pedig de
A miniszterelnök a pénteki rádióinterjújában sok mindent felmondott abból, amit már eddig is rengetegszer igyekezett sulykolni a háború-béke-szankció szentháromságról. Volt azonban néhány olyan kijelentése, ami mintha túlszaladt volna az igazság és a hazugság között húzódó határon.
Nem az első mondatról van szó, miszerint „a szabály az, hogy ha háború van a szomszédodban, akkor te sem érezheted magad biztonságban”. Ezt Orbán egyrészt fizikailag értette, „mégiscsak két lengyel ember halt meg, akiknek semmi közük nem volt ehhez a háborúhoz”, másrészt „szétlőtték azt az ipari létesítményt is, amelynek segítségével olajat tudunk Oroszországból Ukrajnán keresztül Magyarországra hozni”, magyarázta, kihagyva azt a részletet, hogy a transzformátort ukrán területen lőtték szét az oroszok.
Az erős állításokat természetesen az EU-nak címezte a miniszterelnök.
„A szankciós politika egy lépés a háború felé. Tehát ugyan gazdasági természetű intézkedésről van szó, de ha valaki szankciók révén beavatkozik egy katonai konfliktusba, akkor állást is foglal, és egy lépést tesz az egyik harcoló fél irányába, vagyis a háború irányába.”
Nehéz eldönteni, mire gondol Orbán, amikor állásfoglalásról beszél. NATO- és EU-tagként is elítéltük azt, hogy Oroszország lerohant egy szuverén országot. Azt időnként a miniszterelnök is elmondja, hogy elítéli az agressziót, de mindig gyorsan hozzá is fűzi, hogy azért ehhez semmi közünk sincs. Mint például május 6-án: „Nem teszünk egyenlőségjelet, mert ennek a háborúnak nem szabadott volna elkezdődnie, és hogy elkezdődött, annak az oka, hogy az oroszok megtámadták Ukrajnát. Tehát nem mossuk össze a szemben álló felek helyzetét, de ettől még ez egy orosz–ukrán háború. Ez nem a mi háborúnk.”
Ezt a gondolatmenetet úgy folytatta akkor, hogy „most, amikor kitör egy háború, amelyben mi nem vagyunk közvetlenül érintettek, akkor azt a kérdést kell eldönteni, hogy mi a viszonyunk hozzá. Most vannak országok, néha Magyarország is ilyen volt a történelem során, amely ilyenkor oldalt választ, valamelyik fél mellé áll, de az én fölfogásom, meg szerintem a magyar történelmi tapasztalat és a magyar észjárás azt mondja, hogy nem oldalt kell választani, hanem álláspontot kell választani.”
Ez az álláspont ezek szerint nem az az egységes EU-s és NATO-s alapállás, hogy nem szabad büntetlenül hagyni, amit Oroszország elkövetett. Hanem valami semlegesség. És persze a béke. „A mi álláspontunk a béke, mi nem egyik vagy másik háborúzó fél oldalán állunk, mi a béke oldalán állunk, és minden lépés, amit teszek, tesz a magyar kormány, azt a célt szolgálja, hogy minél hamarabb legyen azonnali tűzszünet, és minél hamarabb kezdődjenek meg a béketárgyalások.”
Hogy a béke követelése mennyire reális, az éppen Orbán szavaiból derült ki, még szintén a májusi interjúból, amiben ezt mondta a béketárgyalásokról: „Már a háború előtt is ez volt az álláspontunk, ezért mentem el Moszkvába is egy békemisszióra, hogy a béke pártján állva megpróbáljak valami eredményt elérni. Hát látjuk, hogy hova jutottunk, nem jártunk sikerrel.” Vagyis a saját, teljes kudarccal végződő próbálkozását is próbálta beállítani követendő példának.
Az sem mellékes, hogy ha az ukránok Orbánra hallgatva gyorsan megadták volna magukat, akkor területeik jelentős részéről lemondhattak volna, és már egy oroszbarát kormány ülne a nyakukon. Ehhez képest folyamatosan területeket foglalnak vissza az oroszoktól, amiről Orbán következetesen egy szót sem ejt mostanában.
„Még nem lőnek ránk, de már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy tényleges hadviselő féllé váljunk”
– közölte most a Kossuth rádióban.
Ezt onnan vezette le, hogy „ha visszaemlékszünk, hogy milyen óvatosan kezdte Európa egy évvel ezelőtt, idén februárban hogyan viszonyult a háborúhoz, akkor látható, ahogy telt-múlt az idő, egyre több olyan intézkedést hoztak, amellyel maguk is részévé váltak a konfliktusnak. Először arról volt szó, hogy nem szállítunk fegyvert. Aztán azt mondták az országok, legalábbis többen közülük, hogy halált okozó fegyvert nem szállítunk. Utána beadták a derekukat, most már pusztító fegyvereket is szállítanak. Utána azt mondták, hogy lesz ugyan szankció, de az energiára nem vetjük ki. Lett szankció, de aztán kivetették az energiára is. Aztán kiderült, hogy most már közösen képzi jó néhány ország a harcoló ukrán katonai egységeket a saját területén. Aztán kiderül az is, hogy lassan nekünk kell finanszírozni Ukrajna működését. Tehát a hadban álló ország gazdasági működésének feltételeit nekünk, európaiaknak kell előteremteni. Tehát jól látszik, hogy lépésről lépésre csúszunk bele ebbe a háborúba.”
Orbán szavait cáfolják, hogy Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselője már az orosz invázió után pár nappal, február 27-én bejelentett a tagállamok külügyminiszterei, így Szijjártó Péter által is jóváhagyott intézkedéseket. Már ezekben ilyenek voltak: az EU 450 millió eurót különít el fegyvervásárlásra, valamint 50 millió eurót üzemanyagra és védőfelszerelésekre. Az Ukrajnába történő fegyverszállításról is megegyeztek, a logisztikai csomópontot Lengyelország fogja biztosítani. Az EU harci repülőgépeket is biztosít a védekezéshez.
Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.