Hét évet kapott a csaló, aki Pintér Sándor helyettesének adta ki magát

bűnügy
2022 november 19., 07:07
comments 1

T. Jószef embereket, köztük a saját családját vágta át azzal, hogy dandártábornoknak öltözve Pintér Sándort és Szijjártó Pétert szokta helyettesíteni. Hét év börtönbüntetést kapott.

T. József a belügyminiszterre hivatkozva, fedett nyomozók által használt lakások és autók eladásával házalt, amikért a bűntársaival milliós előlegeket vett fel. A családját is megkárosította, egykori szeretője pedig önként segített neki pénzt szerezni. A kamu dandártábornok kitalált egy soha nem létező „fekete könyvet” is, amelyet ő állított össze fénymásolt, bárki által hozzáférhető tanulmányokból. Az iratot úgy árulta, hogy aki ezt megtanulja, azt elviszi vizsgázni, majd zsíros állásokat szerez neki a rendőrségen, adóhivatalban, közigazgatásban, mindezt milliókért. Pénzért vállalta azt is, hogy eljárásokba belenyúl, hogy a fizető ügyfél autójának rendszámát nem azonosíthatja a gyorsahajtókat figyelő rendszer.

Az egykor egyébként taxisként dolgozó T. József ügyével kapcsolatban pénteken a Fővárosi Törvényszéken tartottak az ügyében előkészítő ülést. Csalás miatt már többször ült börtönben, utoljára 2019-ben szabadult, ami után felvette az édesanyja vezetéknevét.

A jelenleg is letartóztatásban lévő férfit folytatólagosan, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett nagyobb kárt okozó csalás, hivatalos személyi jelleg színlelésével elkövetett befolyással üzérkedés miatt bűnösnek találta a bíróság, amely ezért 7 évnyi börtönbüntetésre ítélte. Négy társa – hozzá hasonlóan – beismerte a bűnösségét, csak a másodrendű vádlott kérte a tárgyalás lefolytatását. (via Blikk)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.